Faustyna Kowalska naplója139

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
23

139   Egy Istenhez hű lélek sem képes azonban maga megítélni sugallatait, alá kell rendelnie azokat egy okos és képzett pap ítéletének, s míg bizonyosságot nem nyer, legyen bizalmatlan. Saját megítélése alapján sem sugallataiban, sem a kapott magasabb kegyelmekben ne bízzon, mert nagy veszteség érheti.

Bár a lélek azonnal különbséget tud tenni a hamis és az isteni sugallatok közt, mégis óvatosnak kell lennie, mert sok bizonytalan dolog van. Az Isten szereti és örül annak, ha a lélek Isten miatt még Istennek sem hisz; mivel szereti Istent, azért óvatos, kérdez, és segítség után néz, hogy megállapítsa, valóban Isten működik-e benne. Megnyugodhat, ha egy világos értelmű gyóntató által bizonyosságot nyer, s a gyóntató utasítása szerint átadhatja magát Isten akaratának.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."