Faustyna Kowalska naplója138

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
22

138   Midőn kiléptem a folyosóra, máris nagy szenvedést és megaláztatást okozott egy személy. Ezt egy magasabb akaratnak való alárendeléssel fogadtam, szorosan az Úr Jézus Szentséges Szívéhez simultam, tudtára adva, hogy kész vagyok mindarra, amiért felajánlottam magamat. A szenvedések szinte a földből nőttek ki, maga Margit anya is csodálkozott ezen. Másoktól sok mindent eltűrtek, mert valóban nem érdemes figyelmet szentelni bizonyos dolgokra, de nálam nem így volt; minden szavamat elemezték, minden lépésemet figyelték. Az egyik nővér azt mondta nekem: (65) „Készüljön fel arra a megpróbáltatásra, ami vár magára a főnöknőnél. Nagyon sajnálom önt, nővér!” – Én azonban lelkemben örültem ennek, és már régen felkészültem rá. Midőn a nővér látta bátorságomat, elcsodálkozott. Most látom, hogy a lélek magától nem sokra képes, de Istennel mindent kibír. Íme, erre képes az isteni kegyelem. Kevés olyan lélek van, aki mindig éberen ügyel Isten sugallataira, és még kevesebb, aki hűségesen követné is azokat.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."