Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 3. hete – Péntek
Napi Ima8 imádkozás 
Evangélium
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Elmélkedés
Egy írástudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust. Abban a korban mindennaposnak számító téma lehetett a különféle írástudói iskolák vezetői és tanítványai között a kérdés. Melyik a számos mózesi törvény között a legfontosabb? Most Jézus felé hangzik a kérdés és ő az istenszeretetet és az emberszeretetet nevezi meg a legfőbb parancsnak. Nem érdemes vitát indítanunk azon, hogy ez most egy törvény vagy kettő, esetleg három, ugyanis az önszeretet is említésre kerül. Ha Jézus összekapcsolja e parancsokat, akkor aligha lehet bátorságunk szétválasztani őket.
Egyetlen parancs van, a szeretet törvénye. A szeretetnek különböző irányai, vonatkozásai vannak: Isten felé, embertársaink felé és önmagunk felé, de ez a hármas irányultság szorosan összetartozik. A nagyböjti időszaknak az a célja, hogy a szeretet parancsát tegyük az életünkben az első helyre, valóban ez legyen a legfőbb elv, ami irányít bennünket és valóban ez vezesse cselekedeteinket. Ebben az időszakban újra kell gondolnunk, hogy helyesen szeretjük-e Istent, felebarátainkat és önmagunkat. A helyes szeretet mintája pedig maga Krisztus, aki előbb szeretett minket, s aki azt kéri tőlem, hogy úgy szeressek mindenkit, ahogyan ő szeret engem. Ő úgy szeret, hogy életét adta értem.
Van-e hozzá bátorságom, szeretem-e őt annyira, hogy neki adom, ajánlom az életem?
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára! Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!
A pápa IMASZÁNDÉKA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel SZERDA
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Venezuela
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Castel Gandolfóból Évközi 15. vasárnap
IGE naptár 15. évközi hét szerda
Napi szent SZENT BONAVENTURA PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ
A nap Szentje SZENT BONAVENTURA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Bölcs 9,1–18. Evangélium Mt 5,13–19 Szent Bonaventura ferences, püspök, egyháztanító
A nap szentje Szent Bonaventura Ferences egyháztanító (1221-1274) A „szeráfi doktor”
Az élet IGÉJE 2026 július – „A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti. Azután gyümölcsöt hoz” (Mt 13,23)
A Szentek kincsesháza Szent Bonaventura Ó, édes Jézusom!
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 15. vasárnapra Röntgenképek
Istenes versek Keresztury Dezső: Esti imádság
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A nyugalom forrása
Az Ige mellett – Bella Péter „Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” 1Tim 6,11–16
Napi Ige és Gondolat Ki mondja az igazat?! 2026 július 14. kedd
KILENCED a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére Kilencedik nap
Engesztelő Ima Hazánkért
Imádkozzunk a békéért 