Evangélium, elmélkedés imádságHúsvét 4. hete – péntek
Napi Ima7 imádkozás 
Evangélium
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6
Elmélkedés
Az ószövetség idején Ábrahám útnak indult, hogy eljusson arra a földre, amelyet Isten ígért neki. A választott nép Isten parancsára útnak indult Egyiptomból, hogy Mózes vezetésével eljusson a neki ígért földre. Isten a későbbi időkben is újra és újra útnak indítja az embereket. S miközben az ember az Isten által neki mutatott utakon jár, utat keres Isten felé. Mert minden lelki útnak az a célja, hogy eljussunk életünk Urához. Az ember persze választhat más utat is, a rossz sehová sem vagy éppen a pusztulásba vezető széles útját.
Nyilvános működésének esztendeiben Jézus szintén úton volt. Járta a falvakat és a városokat, és közben utat talált az emberek szívéhez is. Társakat gyűjtött maga mellé, akiket meghívott, hogy közös úton járjanak. Sokakat hívott, de nem mindenki indult el vele. Új utakat mutatott az embereknek: a megtérés útját, a gyógyulás útját, a próbatételek útját, az igazság útját. A sötétség és a bűn tévútjáról igyekezett letéríteni az embereket. Ő maga is végigment a szenvedés keresztútján, aztán pedig elindult a feltámadás útján. Fáradhatatlanul járta azt az utat, amelyet az Atya jelölt ki neki, s amelyen végig kellett mennie ahhoz, hogy nekünk megmutassa a mennybe vezető utat. Szavai szerint az örök életre vezető út keskeny s csak kevesen járnak rajta.
Elindulok-e az úton, amelyet Jézus mutat nekem?
© Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ukrajna
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Urunk megkeresztelkedése
IGE naptár 1. évközi hét kedd
Napi szent SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ
A Szentek élete POITIERS-I SZENT HILARIUS
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,18–25. Evangélium Mt 16,13–19. Poitiers-i Szent Hilarius püspök, egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Erhard
A nap szentje „Krisztus Istenségének Orvosa” SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ (Meghalt 367)
Napi ÚTRAVALÓ Karácsonyi idő után péntek
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium A hazáról
A Szentek kincsesháza Szent Hiláriusz Uram, megismertem mindenhatóságodat,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Urunk megkeresztelkedése ünnepére Küldetés
Istenes versek Kaffka Margit: A Szűzanyánál
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Isten neve szent
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „…az Úr felruházta lelkével Gedeont…” Bír 6,33–40
Napi Ige és Gondolat 2026 január 13. kedd
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Első nap: Hite és imaélete
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója
Fatimai Engesztelő Nap ÖNFELAJÁNLÁS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK 