Evangélium, elmélkedés imádságÉvközi 5. hét – Szombat

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
10

Evangélium

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Gyerekkoromban mindig nagyon örültem, amikor az én feladatom volt kenyérért menni a pékségbe. Nem számított a távolság, mert tudtam, hogy a pulton mindig van kóstoló a különféle pékárukból, amelyből szabadott venni. Amolyan kedvcsináló volt ez a vásárlók számára, hogy bátran próbálják ki az újdonságokat. A kóstolás lehetősége ügyes marketingfogás a pékek vagy bármely kereskedő részéről. Ha megkóstolunk valamit és ízlik, akkor fogunk belőle vásárolni máskor is.
Jézusnak természetesen nem volt marketingcélja, de a kóstoláshoz hasonlíthatjuk a csodálatos kenyérszaporítást. Ha elolvassuk Szent János evangéliumában Jézus eucharisztikus beszédét, amelyet a kenyérszaporítás után mondott, akkor könnyen megértjük, hogy fel szeretné kelteni az emberekben a vágyakozást a mennyei kenyér iránt. És az Úr eléri célját, mert immár nem a csodák miatt keresik őt, hanem mert ettek a kenyérből a pusztában és jóllaktak. Ekkor mondja: „Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre” (Jn 6,27). Aztán később kimondja a legfontosabbat: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51).
A kenyérszaporítás csodája előre jelzi az Eucharisztia csodáját. Isten gondoskodik mindennapi lelki táplálékunkról.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240210.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."