Evangélium, elmélkedés imádságÉvközi 22. hét – Szerda
Napi Ima5 imádkozás 
Evangélium
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44
Elmélkedés
A mai evangélium megerősít minket abban, hogy bármikor fordulhatunk Jézushoz a kéréseinkkel. Bármikor is kértek tőle tanácsot a tanítványok, ő mindig készséggel tanította őket. Soha nem mondta azt, hogy most nincs ideje vagy nincs fogadóórája. Ha pedig betegeket hoztak hozzá, akkor senkit sem utasított el. Nem mondta azt, hogy éppen nincs rendelési idő, sem azt, hogy elfogyott kezéből a gyógyító erő, az áldás. Bőkezűség és nagylelkűség jellemezte, valahányszor nyugtató, iránymutató szavára vagy gyógyító érintésére volt szükség. Nem akarta elkerülni a népet, mindig rendelkezésére állt az őt keresőknek, de volt ideje arra is, hogy rendszeresen félrevonuljon és az Atyával legyen. Senki nem csalódott, aki Jézus segítségét kérte. Senki nem távozott tőle úgy, hogy ne teljesült volna vágya, ha azt valóban hittel és bizalommal kérte. Nyitott karokkal és nyitott szívvel fogadott mindenkit. Azokra is figyelt, akik abban az időben a társadalom peremén éltek, a gyerekekre, a betegekre, a megszállottakra, a szegényekre, a bűnösökre.
Jézus soha nem fáradt annyira, hogy ne fogadná szívesen az embereket. Mindez nagy bátorságot ébreszt bennünk. Forduljunk hozzá, bármiben hiányt szenvedünk, mert nagylelkűségének nincs határa! Forduljunk hozzá, ha bűnösök vagyunk, mert irgalmasságának, megbocsátásának nincs határa!
© Horváth István Sándor
Imádság
Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!
A Pápa IMASZÁNDÉKA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Fülöp-szigetek
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára „Te vagy, Uram, az én reménységem”
IGE naptár Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
Napi szent SKÓCIAI SZENT MARGIT
A nap Szentje SKÓCIAI SZENT MARGIT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Pt 3,1–9 Evangélium Mt 18,21–35 Skóciai Szent Margit királyné
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Lipót
Skóciai Szent Margit Skócia védőszentje Özvegy és királynő (1045-1093)
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 32. hét kedd
Az élet IGÉJE 2025 november Boldogok a békeszerzők mert őket Isten fiainak fogják hívni. Mt 5,9
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Jézus Krisztus, lelkem Pásztora,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Félelemből kegyelembe az Évközi 33. vasárnapra
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor: GYEREKKOR
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Ki mennyit lát?
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter „Meghasonlás támadt közöttük” ApCsel 15,36–41
Napi Ige és Gondolat Emberi léptékkel 2025 november 15. szombat
KILENCED Krisztus, a Mindenség Királya ünnepére Harmadik nap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére