Evangélium, elmélkedés imádságÉvközi 21. hét – Péntek

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
30

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az öt okos és öt balga szűzről szóló példabeszédben ritkán figyelünk oda a vőlegényre, pedig nyilvánvalóan ő a történet főszereplője. A vőlegény magatartásában több furcsaságot is felfedezünk. Először is azt, hogy a vőlegény „késik”, pedig egy lakodalmi ünnepségre éppen neki illik időben megérkezni. Jézus nem magyarázza meg a késésnek az okát, de a történet lelki mondanivalóját keresve kitalálhatjuk, hogy ez a „késés” arra utal, hogy senki nem tudhatja előre az Úr érkezésének időpontját. Furcsa, hogy egészen szokatlan időben, éjszaka érkezik, mégpedig váratlanul, senki nem jelenti be előre jövetelét. Ez a mozzanat arra utal, hogy az Istennel való találkozás napját nem ismerhetjük előre. Rendkívüli az is, hogy nem áll rögtön az ünneplők közé és nem törődik a menyasszonnyal, hanem a kapuőr feladatát végezve ő intézkedik a kapuk bezárásáról, majd pedig nemhogy örülne minden érkező vendégnek, hanem könyörtelenül kizárja a későket, akiket könyörgésük ellenére elutasít. Ezek az elemek arra utalnak, hogy a végső ítélet bírája egyedül Isten, akinek joga van ahhoz, hogy örök országától távol tartsa azokat, akik felkészületlenek.
A példabeszéd emlékeztessen minket arra, hogy életünk minden napján felkészülten várjuk az Úrral való találkozást, amelynek idejét nem ismerjük, bármikor bekövetkezhet. A találkozás ne ítéletünket, hanem üdvösségünket jelentse!
© Horváth István Sándor


Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240830.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."