Evangélium, elmélkedés imádságÉvközi 11. hét – kedd
Napi Ima9 imádkozás 
Evangélium
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48
Elmélkedés
„Szeressétek ellenségeiteket” – kevés kijelentés van az evangéliumban, amely ennyire szembemegy az emberi logikával. A világ azt mondja: szeresd, aki szeret, és tarts távolságot attól, aki megbántott. Jézus viszont új utat mutat: az Atya útját, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.
Ez nem naivitás, nem gyengeség, hanem a szeretet gyakorlása az isteni nagylelkűség mintájára. Amikor szeretni próbáljuk azt, aki nem szeret bennünket, részesedünk Isten szívéből. Ő nem érzelmeket kér tőlünk, hanem döntést. Nem azt, hogy tetszenek-e nekünk az ellenségeink, hanem azt, hogy akarjuk-e előmozdítani lelki fejlődésüket, és hajlandók vagyunk-e áldozatot hozni értük imával, megbocsátással, türelemmel.
Jézus ezt tanítja, és erre ad példát. A kereszten azokért imádkozott, akik halálra ítélték és bántalmazták. Ez az irgalom legmélyebb formája: nem az igazságot keresi, hanem az üdvösséget. Isten nem azért szeret minket, mert viszontszeretetet vár, hanem, mert ő maga a szeretet. Természetesen az a helyes, az az emberi élet egyik legfőbb célja, hogy viszonozzuk az ő szeretetét.
A keresztény élet nem mindig könnyű, de mindig út Istenhez. És minél közelebb vagyunk hozzá, annál inkább tudjuk szeretni azt is, akit a magunk erejéből nem tudnánk. Jézus arra hív, hogy ne másokat próbáljunk megváltoztatni, hanem magunkban kezdjük a szeretet forradalmát. Isten nem kér tőlünk többet, mint amit ő maga nap mint nap megad nekünk.
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, taníts szeretni akkor is, amikor nem viszonozzák, amikor hidegség, gyanakvás vagy elutasítás a válasz! Add, hogy szívemet ne zárjam be, ne keményedjen meg, hanem belőled merítsen erőt a megbocsátáshoz és a jósághoz! Segíts, hogy ne az emberi gondolkodás vezessen, hanem a te irgalmad! Mutasd meg, mit jelent úgy szeretni, mint az Atya: nagylelkűen, feltétel nélkül, mindenki felé odafordulva! Tedd teljessé bennem a szeretetet!
A pápa IMASZÁNDÉKA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Venezuela
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Castel Gandolfóból Évközi 15. vasárnap
IGE naptár Évközi 16. vasárnap
Napi szent SZENT HEDVIG KIRÁLYNŐ
A nap Szentje SZENT HEDVIG
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Fil 2,6–11. Evangélium Mt 25,31–40 Szent Hedvig királyné
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kamill, teljes nevén Lelliszi Szent Kamill
A nap szentje Szent Hedvig királynő
Az élet IGÉJE 2026 július – „A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti. Azután gyümölcsöt hoz” (Mt 13,23)
A Szentek kincsesháza Szent Makrina Uram, te megszelídítetted
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 16. vasárnapra Türelem
Istenes versek Füle Lajos: Ne nyugodj bele!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Magába szállt
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata „Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. ... mindent elviselek a választottakért...”2Tim 2,1–13
Napi Ige és Gondolat Kinek akartok megfelelni? - 3. 2026 július 19. vasárnap
KILENCED Szent Anna tiszteletére HARMADIK NAP
Boldog Gojdics Pál Péter (1888. július 17. Eperjes – 1960. július 17.) Az „aranyszívű ember”
Imádkozzunk a békéért 