Egyetemes könyörgések (Mt 5,38-48) Évközi 7. vasárnap

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
22

Bevezető 

Az Úr Jézus a főparancsban azt kívánja tőlünk, hogy szeressük felebarátainkat a családban, a baráti körben, a munkahelyen, a villamoson, vagyis szeressünk mindenkit, még ellenségünket is. De felmerül bennünk a kérdés: Vajon ez a parancs teljesíthető követelés-e, vagy csak ajánlás? Egyáltalán: elkerülhetetlen feltétele-e az emberi együttélésnek? A kérdésre maga az Úr Jézus adja meg a választ azzal, hogy az ő szeretete határtalan, és mindent meghaladóan azzá vált a kereszten. „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” Tehát róla, az ő szeretetéről vegyünk mértéket. Mai szentmisénkben adjunk hálát Istennek, hogy az ő szeretete képessé tud tenni bennünket a felebaráti szeretetre. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Ebben a közösségben, amelyben mindenki tudja, hogy Isten elfogadott, és szeret minket az Úr Jézusban, emeljük szavunkat könyörgő imára! 

1. Szeretet Istene! Könyörgünk hozzád azokért, akiket nem szeretnek, és kitaszították őket a társadalomból. Add, hogy a mai keresztények által ők is megtapasztalják Isten közelségét. 

2. Könyörgünk azokért, akik nem tudják egymást szeretni. Add, hogy a szívükbe oltott gazdagságot, mint isteni adományt felfedezzék, és a szeretetadás örömét megérezzék. 

3. Szerető Urunk! Távolítsd el a keresztény családokból az önzést és a kényelemszeretetet, hogy ezáltal szeretetben éljenek. 

4. Távolíts el tőlünk minden bosszúállást, hogy a rosszért is jóval tudjunk fizetni. 

Urunk, Jézus Krisztus! Legyen hála és dicséret a Te nagy szeretetedért, amely útmutatónk marad ma, holnap és mindörökké. Amen. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."