Egyetemes könyörgések (Jn 6,24-35)Évközi 18. vasárnap

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
31

Bevezető

A csodás kenyérszaporítás után sokan azért keresték az Úr Jézust, mert jóllakatta őket. Nehezen tudta megértetni az emberekkel, hogy „nem csak kenyérrel él az ember.” Van olyan éhség is, amit nem lehet kenyérrel, kaláccsal, hússal lecsillapítani. Nagyon jól mutatja ezt azoknak a gazdagoknak az élete, akik jólétben élnek, és mégis elégedetlenek az életükkel. Az Úr Jézus éppen azért hív bennünket ismételten közösségbe, közös istentiszteletre, hogy megtapasztaljuk ennek a másik életnek a szépségét, melegét, természetfeletti értékét. Ma is ezért vagyunk együtt.

 

Hívek könyörgése

Isten új élettel ajándékoz meg bennünket az Egyházban. Úgy akar bennünket megváltoztatni, hogy majd mi legyünk mások számára az élet kenyerévé. Erre gondolva imádkozunk most hozzá bizalommal!

1.   Add Urunk, hogy a földi jólétért való küzdelem ne oltsa ki az emberek lelkéből az örök üdvösség vágyát.

2.   Add, hogy egyházközségünk váljék a meleg otthonosság helyévé minden keresztény ember számára.

3.   Áldd meg azokat, akik a világban az igazságosság megvalósulásáért, és a tisztességes békéért fáradoznak.

4.   Vigasztald meg azokat, akik szeretteiktől váltak meg, segítsd őket, hogy találjanak kiutat gyászukból.

5.   Add, hogy a szent útravaló által megerősítve távozzunk a földi életből.

Istenünk, Te Szent Fiad, Jézus által akarsz minket az örök boldogságra vezetni. Engedd úgy boldogulni népedet a földön, hogy elnyerje az örök életet, Krisztus a mi Urunk által. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."