Dr. Benyik György Vasárnapi imaMárta imája

Napi Ima26 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
17

Márta imája

Igazságtalan vagy, Uram!
Befogadtalak! Kiszolgáltalak!
Ha én is lábadnál üldögélek egész este, mit ettél volna? És mégis szavaid jobban ízlettek, mint az étel, amit neked készítettem.
Szavaid jobban oltották szomjam, mint az ital, amellyel megkínáltalak.
Úgy hallgatnálak még!
Úgy hallgatnálak sokszor és hosszan!
Mária tényleg a jobbik részt választotta…
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."