A szentségi böjt szokása, illetve törvénye figyelmeztet bennünket, hogy a szentáldozásra az egész embernek, lelkünknek és testünknek is föl kel! készülnie. Szükség esetén el kell végeznünk a szentgyónást, és a méltó szentáldozáshuz hozzátartozik a szentségi böjt is.

A szentáldozás előtt egy órás böjtöt tartunk, ami azt jelenti, hogy semmit nem eszünk, és a vízen kívül mást nem iszunk. A betegek még ez alól is felmentést kapnak. Az Egyházi Törvénykönyvben (919. k. l.§) van megfogalmazva ez a törvény, amely jelenleg nagyon enyhe, mert csak egy órára szorít­kozik a régi gyakorlattal szemben, mely szerint éjféltől voit kötelező és szigorúsága miatt sok nehézséget jelen­tett a megtartása.

Már az ősegyházban is megvolt a szentségi böjt, de nem a kezdetektől, hiszen a korinthusiakhoz ír levélből tudjuk, hogy az első keresztények az Eucharisztia megünneplését az utolsó vacsora mintájára este és többnyire szeretet-lakomával (agapé) kap­csolták össze. A szentségi böjt elterjedéséhez nagy­mértékben hozzájárult az a tény is, hogy a szentmise megünneplése a második század elejétől áttevődött reggelre. A Hüppolitosznak tulajdonított ősegyház irat, a Traditio apostolica - amelyből sok mindent megtudunk az ókereszténykor egyházfe­gyelméről -, még egyértelműbben fogalmaz: „min­den hívő, mielőtt még ételt érintene, siessen magához venni az eucharisztiát” (36. p.). Szent Ágoston a szent­ségi böjtöt az egyik levelében már mint az egész Egyházban elterjedt szokást említi 400 körül egy Januariusz nevű karthágói papnak, aki néhány litur­gikus jellegű kérdést tesz fel neki.

A szentírás szerint az embert teremtő és üdvözí­teni akaró Isten gondosan előkészítette a Megváltó eljövetelét. „Isten, ki a Boldogságos Szűz testét és lelkét, hogy Fiad méltó lakóhelye legyen, a Szentlélek által feléke­sítetted...” - imádkozzuk az Egyház egyik könyörgésében. Azt is mindnyájan el tudjuk képzelni, hogy a bibliai Mária és Márta mennyit fáradozott a „méltó fogadás” érdekében, amikor az Urat házukba fogadták.

Az Egyház tőlünk is elvárja, hogy a szentáldo­zást gondos előkészület előzze meg. Nyilvánvaló, hogy fontosabb a lelki előkészület, de a szentségi böjt, mint a testi előkészület egy sajátos formája szintén hitünk és az Eucharisztia iránti tiszteletünk kifejeződése. De mindezek ellenére tudatában vagyunk annak, hogy nem vagyunk méltók a szen­táldozásra. Azért részesedünk az Eucharisztia szentségében, hogy megszentelődjünk, nem pedig azért, mert már szentek vagyunk.