Az áldozat, a húsvéti vacsora és az Istennel kötött szövetség – az Eucharisztia ószövetségi háttere. Eucharisztiával, vagyis Istennek bemutatott hálaál­dozattal már az Ószövetségben is találkozunk. A kenyérszaporítás nagy csodáját maga Jézus hozza kapcsolatba annak ószövetségi előképével, a pusz­tai mannával, az égi kenyérrel (Jn 6,32). A kafarnaumi beszédében utal arra is, hogy Ő, Mózeshez hasonlóan táplálni akarja tanítványait az élet kenyerével. Saját magát úgy tekinti, mint aki több Mózesnél: új kenyeret ad, amely az örök életet táp­lálja (Jn 6,35). Az egyházatyák gyakran hasonlítot­ták össze az Eucharisztiát ószövetségi előképeivel. Szent Ambrus szerint „Nagy és tiszteletre méltó dolog volt az, hogy a zsidók számára manna hullt az égből. De értsd meg, mi több: az égi manna, vagy Krisztus teste? Bizonnyal, annak a Krisztusnak a teste, aki az égnek alkotója!”. A legfontosabb elő­képek:

Már Szent Ambrus kijelenti, hogy „ennek a szent­ségnek előképe Ábrahám idejében nyilvánult ki, amikor Melkizedek bemutatta áldozatát” (De sacramentis V,l). Melkizedek a magasságbeli Isten papja és Sálem királya volt, ami annyit jelent, mint a béke királya, neve szerint pedig az igazságosság királya. Melkizedek kiment Ábrahám elé, kenyeret és bort hozott, hogy a magasságbéli Istennek fel­ajánlja (vö. 18. v.).

„Nem találom kedvemet bennetek – mondja a Seregek Ura, nem fogadom el szívesen kezetekből az ételáldozatot. De napkeltétől napnyugatéig nagy az én nevem a népek között. Jó illatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevem­nek. Mert nagy az én nevem a népek közt – mondja a Seregek Ura” (Mai 1,10-11). A keresztények kezdet­től fogva meg voltak győződve arról, hogy Malakiás jövendölése a szentmiseáldozatban teljesedik be. Ez az áldozat nem lehet sem a pogányok, sem a diaszpórá­ban élő zsidók áldozata. A zsidók csak a jeruzsálemi templomban mutattak be áldozatot az Istennek. Az áldozat, amelyről a próféta jövendöl viszont egyete­mes és az egész világon fogják bemutatni. A szent­mise valóban szent és tiszta áldozat, mert szent a bemutató személye és tiszta az áldozati adomány maga is: Jézus Krisztus.

Krisztus vérének nagy előképei az Ószövetség­ben a húsvéti bárány vére (vö. Kiv 12,7.13), a szövet­ség vére, mellyel Mózes meghintette a népet (vö. Kiv 24,8), és a bűnöktől való tisztulás vére, mellyel a főpap a nagy engesztelés napján belépett a szen­tek szentjébe (vö. Lev 16,1-9). Ahogyan az ószövet­ség megkötésénél is ott volt a vér, ugyanúgy az „új és örök szövetség” megkötéséhez is hozzátartozik a vér. Minden szentmise arra emlékeztet bennünket, hogy ez a vér „sokakért” kiontatott a bűnök bocsá­natára.

A Húsvéti pászkaünnep a legfontosabb előkép, sőt több mint „előkép”, hiszen az utolsó vacsora, az Eucharisztia alapítása a zsidók húsvéti pászka vacsorája keretében történt.