Dolhai Lajos - Csúcs és forrás 42. AZ ELHUNYTAKÉRT VÉGZETT SZENTMISE FONTOSSÁGA
Napi Ima25 imádkozás 
A keresztények imádságaikban kezdettől fogva megemlékeztek az elhunytakról. A római katakombákban ismételten találkozunk imádságot kérő sírfeliratokkal. Az imádságos megemlékezés legtöbbször a szentmisén történt, ahogyan azt az egyházatyák, és a legrégebbi miseimádságok is tanúsítják. Szent Ágoston leírja a Vallomások című művében, hogy anyja, Szent Mónika halála előtt arra kérte, emlékezzenek meg róla, amikor összejönnek az Eucharisztia ünneplésére (IX,11). Szent Efrém végrendeletében meghagyta, hogy temetése után a harmincadik napon emlékezzenek meg róla, mert az élők által bemutatott áldozat segít a halottakon.
Szent Pál tanítása szerint az Egyház Krisztus titokzatos Teste, melyben a test tagjai összetartoznak. Tehát nemcsak a vérségi kötelékek, hanem a keresztségből fakadó testvériségünk is kötelez bennünket az elhunytakért végzett egyéni és közös imádságra. Az apostol szerint, ha Krisztus titokzatos testében „szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, és ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele” (1 Kor 12,26). Éppen ezért nemcsak novemberben, hanem máskor is imádkozunk elhunyt szeretteinkért, a szenvedő, tisztuló, Isten színelátására vágyakozó lelkekért. Higgyünk abban, hogy ezzel segíthetünk rajtuk. Azokon segíthetünk, aki még a tisztulás állapotában (purgatórium) vannak.
Ez nemcsak számukra fontos, hanem nekünk is javunkra válik. Az Egyház imádkozó közösségében megtapasztaljuk, hogy egyedül Isten az, aki képes bennünket megvigasztalni. A halottainkért felajánlott mise végén, az apostollal együtt mi is elmondhatjuk: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja az irgalom Atyja, és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságban”.
Egyházunk legújabb katekizmusa részletesen kifejti a gyászmise jelentőségét. „Az Egyház ennek során kifejezi hatékony közösségét az elhunyttal: felajánlva az Atyának a Szentlélekben Krisztus halálának és föltámadásának áldozatát, azt kéri tőle, hogy gyermeke tisztuljon meg bűneitől, azok következményeitől, valamint jusson el a mennyek országa húsvéti teljességére. A hívek közössége, különösen az elhunyt családja az így ünnepelt Eucharisztia révén megtanul közösségben élni azzal, aki »elaludt az Úrban«, miközben részesedik Krisztus testéből, melynek élő tagja, midőn vele, érte imádkozik” (KEK 1689). Ezért ragaszkodjunk az elhunyt szeretteinkért mondatott évfordulós szentmise szokásához.
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal PÉNTEK
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ökumenikus imahét
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Évközi 2. vasárnap
IGE naptár 2. évközi hét péntek
Napi szent SZENT VINCE DIAKÓNUS, VÉRTANÚ
A nap Szentje SZENT VINCE
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Róm 8,31–39 Evangélium Jn 16,20–23.33 Szent Vince diákonus, vértanú
A nap szentje Boldog Batthyány-Strattmann László hitvalló A szegények orvosa
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 2. hét csütörtök
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium Toronto (Kanada), 1973. IX. 23.
A Szentek kincsesháza Szent Ágoston Add Istenem, hogy szeressük egymást!
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 3. vasárnapra A megtérés megértés
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor Rongyszőnyeg (részlet) 13
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A közösség haszna
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „Titokzatos név az!” Bír 13
Napi Ige és Gondolat Én azt gondoltam, hogy... 2026 január 23. péntek
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Kilencedik nap: Szeretete a szegények iránt
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója