Nagyon sok vidéki, falusi egyházközségben hétköznapokon csak ritkán, vagy egyáltalán nincs szentmise. Vannak olyan falvak, ahová csak akkor megy ki misézni a pap, ha mondatott szentmise van. Azt is tapasztaljuk, hogy megfogyatkozott a hétköznapi szentmisére járók száma. Ilyenkor még a nyugdíjas, idősebb testvérek is távol maradnak a templomtól.

Úgy tűnik, hogy ennek jelenségnek az oka nemcsak a paphiány, illetve papjaink túlterheltsége, hanem az is, hogy még öt évtizeddel a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) után sem látjuk az Eucharisztia, illetve a szentmise megünneplésének kiemelt jelentőségét a helyi egyházközségekben. Egyházunk legutolsó egyetemes zsinatának az egyik dokumentuma nagyon világosan fogalmaz: „A liturgia az a csúcs, amelyre az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje" (LG 11).

Ez azt jelenti, hogy kis egyházközségeink sem élhetnek szentmise nélkül. Nekik is szükségük van a forrásra, a szentmisén való részvételre. Papjainknak nem azért kell hétköznap misézni, mert a hívek a templomban is meg akarnak emlékezni elhunyt szeretteikről, hanem azért, mert a keresztény hit természetéből következik, hogy mindazok, akik a hit és keresztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták az életüket az egyház közösségében is akarják Istent dicsérni, és a megszentelődésükhöz szükséges Oltáriszentséget magukhoz akarják venni.

Gondoljunk arra is, hogy az Egyház, a Krisztusban hívők közössége kezdettől fogva és lényege szerint eucharisztikus közösség. Már az Apostolok cselekedetei könyve is erről tanúskodik, amikor megjegyzi, hogy a tanítványok „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában,és közösségében, a kenyértörésnek  és  az  imádságban  (2,42). Ezért manapság is hangsúlyoznunk kell, hogy az Isten igéjéhez való ragaszkodás, az imádság, a szentmise megünneplése a keresztény élet nélkülözhetetlen eleme. Igaz ugyanis, hogy az egyházi közösség ünnepli az Eucharisztiát, de valójában az Eucharisztia teremti meg azt a közösséget, amely egyáltalán ünnepelhet. A szentmisén való részvétel valósítja meg a hívek közösségét Krisztussal és testvéri közösségüket egymással, ami azt is jelenti, hogy a szentmise formál bennünket egyházzá, igazi egyházi közösséggé.