A fenomenológiai meghatározás szerint a protestáns egyházak az „ige egyházai”, a Katolikus Egyház pedig a „szentségek egyháza”. A II. Vatikáni Zsinat óta már nem érvényes ez a sokat emlegetett szembeállítás. A teológia és az Egyház liturgiája azt tanítja, hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus az Egyházban az igehirdetés és a szentségek által folytatja megváltó és üdvözítő tevékenységét.

A zsinat után fokozatosan megváltozott a szemléletmódunk. Egyre jobban hangsúlyozzuk, hogy Isten igéje nemcsak tanít bennünket, hanem az olvasott vagy hirdetett ige Isten kegyelmi működésének egyik formája. Nemcsak a szentségek, hanem az Isten szavának a hatékonyságáról is lehet és kell is beszélnünk. Az Isten szava eleven, áthatol a lelkeken és élesebb minden kétélű kardnál (Zsid 4,12). Az ember bensejéig hatol és ott elhatározásokat fakaszt. Ahol hívő lélekkel fogadják „meg tudja menteni a lelkeket (Jak 1,21-23). Az emmauszi tanítványok története (Lk 24,13-32) is jól szemlélteti az igeliturgia és az Eucharisztia közti  összefüggést.  Ezek a  tanítványok először nem ismerik fel a feltámadt Urat. Már az is sokat jelentett számukra, hogy Jézus szólt hozzájuk, és kifejtette, amire róla szólt az írásokban (Lk 24,27), de csak „a kenyér törésben” ismerték fel, hogy Jézus az, akivel találkoztak.

A megdicsőült Krisztus a liturgiában az ige és az Eucharisztia által egyformán erősíteni és táplálni akarja övéit: „a szent liturgiában egyaránt veszi és nyújtja híveinek az élet kenyerét mind Isten igéjének, mind az Úr testének asztaláról” (DV 21). Már az egyházatyák írásaiban is találkozunk a „két asztal elvével”. Szent Paulinus (f431) tanúsága szerint az ő korában még elterjedt szokás volt a két részre osztott tabernákulum. Egyikben az Eucharisztiát, másikban a Bibliát őrizték. Ezzel akarták jelezni, hogy Krisztus igéje által is jelen van az ő Egyházában. A „két asztal” kifejezés Kempis Tamástól származik (vö. Krisztus követése, IV,ll,224-26). AII. Vatikáni Zsinat óhaja az volt, hogy „Isten igéjének asztala a hívők számára minél gazdagabban legyen megterítve” (SC 51). Ez a magyarázata annak, hogy a vasárnapi szentmiséken három szentírási szakaszt is meghallgatunk.

A legutolsó egyetemes zsinat azt is hangsúlyozza, hogy a szentmisének ugyan két része van, de mégis oszthatatlan egész: a részek „olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt” (SC 56) alkotnak. Benső, lényegi kapcsolat van Isten igéje és az Eucharisztia között. „Ezért állandóan szem előtt kell tartani,  hogy

Istennek az Egyház által a liturgiában olvasott és hirdetett Igéje a vele egytermészetű céljához, az Eucharisztiához vezet” (XVI. Benedek, A szeretet szentsége, 44) Az igeliturgia megvilágítja az Eucharisztiát, hozzásegít a szentmisén ünnepelt misztérium mélységeinek megismeréséhez és megértéséhez.