A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja óta a szentmise első részét az Ige liturgiájának, a másodikat az Eucharisztia liturgiájának nevezzük. A szentmisének ez a felosztása, illetve az igeliturgia nem a legutolsó egyetemes zsinatnak köszönhető, hanem őskeresztény – a liturgia lényegéhez tartozó – istentiszteleti forma.

Az ige liturgiája nemcsak a szentmise előkészítő szakasza, hanem az ünneplés konstitutív része, hiszen a zsinat tanítása szerint Jézus Krisztus „jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák” (SC 7). Az evangélium felolvasása nem egyszerűen „tanító” része a szentmisének, hanem maga is misztérium. Krisztus megjelenése, s éppen ezért az Ő eucharisztikus megjelenésének előképe. Az evangéliumot állva hallgatjuk, mert hittel valljuk, hogy az evangélium szavai által maga Jézus az, aki szól hozzánk és napjainkban is hirdeti az örömhírt. Szent Ágoston szerint „úgy hallgatjuk az evangéliumot, mintha az Ur jelen lenne” (Tract, in Joh. ev., 30,1). A pap Krisztus nevében és tekintélyével hirdeti az evangéliumot, az ő ígéretében bízva: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10, 16).

A megdicsőült Krisztus a liturgiában az ige és az Eucharisztia által egyaránt erősíteni és táplálni akarja övéit: „a szent liturgiában egyaránt veszi és nyújtja híveinek az élet kenyerét mind Isten igéjének, mint az Úr testének asztaláról” (DV 21). Már az egyházatyák írásaiban is találkozunk a „két asztal elvével”. Szent Jeromos így fogalmazott: „Az Úr teste valóban étel és az ő vére valóban ital; az az igazán jó – amely a jelen életben adatik meg nekünk – , hogy táplálkozhatunk az ő testével, és ihatjuk az ő vérét, nemcsak az Eucharisztiában, hanem a Szentírás olvasása által is; valóban igazi étel és igazi ital Isten szava, melyet az írások ismeretéből merítünk”. A II. Vatikáni Zsinat óhaja az volt, hogy „Isten igéjének asztala a hívők számára minél gazdagabban legyen megterítve” (SC 51).

A legutolsó egyetemes zsinat azt is hangsúlyozza, hogy a szentmisének ugyan két része van, de mégis oszthatatlan egész: a részek „olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt (unum actum cultus) alkotnak” (SC 56). Benső, lényegi kapcsolat van Isten igéje és az Eucharisztia között. „Ezért állandóan szem előtt kell tartani, hogy Istennek az Egyház által a liturgiában olvasott és hirdetett Igéje a vele egytermészetű céljához, az Eucharisztiához vezet” (A szeretet szentsége, 44). Az igeliturgia megvilágítja az Eucha-risztiát, hozzásegít a szentmisén ünnepelt misztérium mélységeinek megismeréséhez és megértéséhez. Az ige asztala előkészíti az Eucharisztia asztalát; felébreszti a vágyat, növeli a Krisztus iránti „éhségünket”. A Luthertől származtatható „kétfókuszú” istentisztelet nem azonos a katolikus szentmisével. A szentmise a liturgikus cselekmény egységét hangsúlyozza, mert a szentmisének csak egy középpontja van: az Eucharisztia. A protestáns egyházi közösségek úrvacsorás istentisztelete pedig szétválasztja az igeliturgiát és az Úrvacsorát.