A szentmise a bevezető résszel kezdődik, és az elbocsátással végződik. Ezek között helyezkedik el a két fő rész: az igeliturgia (amely az ambónál történik) és az Eucharisztia (áldozat) liturgiája. Ez a két rész olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt alkot (SC 56). Ugyanis benső, lényegi kapcsolat van Isten igéje és az Eucharisztia között: Isten Igéjét hallgatjuk a szentmise első részében, az Eucharisztiában pedig a testté lett Ige önmagát adja nekünk lelki eledelül.

A bevezető szertartások (bevezető ének, keresztvetés, köszöntés) utáni első, imádságos részben Istenhez szólunk: megbánjuk bűneinket (bűnbánati ima, Uram irgalmazz), vágyakozva Istenhez emeljük a lelkünket és a bűnbánatban megtisztulva dicsőítjük az Istent (Glória). Azoknak a szertartásoknak, amelyek az igeliturgiát megelőzik, bevezető, ráhangoló és előkészítő jellegük van. Ezt a részt a szentmise első könyörgése zárja le, amelyben a miséző pap a nép nevében az Úr elé terjeszt kéréseinket.

Az igeliturgia előkészít az Eucharisztia méltó megünneplésére. Ez a szentmise tanító része, amelyben az Isten szól hozzánk, mi pedig nyitott szívvel és készséges lélekkel hallgatjuk. Az evangéliumot állva hallgatjuk, mert hittel valljuk, hogy az evangélium szavai által maga Jézus az, aki szól hozzánk és napjainkban is hirdeti az örömhírt. A hitvallást úgy is tekinthetjük, mint a hívő nép válaszát az elhangzott tanításra. A szentmisén való részvétel már önmagában is hitvallás. A Hiszekegy elmondása azonban keresztény hitünk legfőbb igazságaira, hitünk tartalmára emlékeztet bennünket. Az igeliturgia befejező része a hívek könyörgése, amit egyetemes könyörgéseknek is nevezünk, mivel ebben az imádságban nemcsak önmagunkért és a jelenlévőkért, hanem az Egyházért, sőt még az egész világért is imádkozunk.

Az Eucharisztia liturgiája az adományok előkészítésétől (felajánlás) az áldozás utáni könyörgésig tart. Három főbb részre osztható: az adományok előkészítése, az eucharisztikus ima (kánon) és az áldozás. A szentmisének ez a második fő része a középkori szárnyas-oltárokhoz hasonlítható. A központi rész, a főrész, a leglényegesebb elem az Eucharisztikus ima, amelynek köszönhetjük, hogy minden szentmisében a feltámadt és megdicsőült Krisztussal és az ő áldozatával találkozhatunk. Az Eucharisztikus ima a szentmise leghosszabb imádsága, ami a prefációtól egészen a Miatyánkig tart.

Az adományok előkészítésekor (amit régebben felajánlásnak neveztünk) az oltárhoz visszük a kenyeret és a bort, „mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét”, hogy ezekből legyen számunkra „az élet kenyere” és „a lélek itala”. Adunk, illetve felajánlunk valamit az Istennek. Nemcsak a kenyeret és a bort, hanem önmagunkat és egész életünket. A felajánlási könyörgés arra emlékeztet bennünket, hogy mindez miért történik. Ez a szentmise második hivatalos könyörgése.

A szentáldozásban nyilvánvalóvá lesz számunkra, hogy a szentmise „áldozati lakoma”, és „boldogok azok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya”. Az áldozás latin neve communio, ami egységet, egyesülést jelent. A szentáldozás egyesít minket Krisztussal, és Pál apostol tanítása szerint általa igazi lelki közösség jön létre azok között, „akik az egy kenyérben és egy kehelyben részesedtek” (1Kor 10,17). Vannak olyan imádságok, amelyek felkészítenek bennünket az Eucharisztia méltó vételére (Miatyánk, békerítus, Isten Báránya, Uram, nem vagyok méltó), az áldozás utáni könyörgésben pedig hálát adunk a szentmiseáldozat gyümölcseiért. Végül a miséző pap áldással útra indít minket - „menjetek békével” -, hogy keresztény hivatásunkat és küldetésünket teljesítsük a világban.