A megdicsőült Krisztus folytatja megszentelő tevékenységét az Egyházban a Szentlélek által. Ezért hívjuk segítségül a liturgiában ismételten a Szentlelket. Ezzel kapcsolatban szakkifejezés lett az epiklézis. A görög eredetű szó magyarul lehívást jelent; egyházi szóhasználata szerint pedig az olyan imádságot jelenti, amelyben a Szentlelket hívjuk le: a szentmisében az áldozati adományokra és az áldozatban részesülőkre, a többi szentségben pedig azért, hogy a szentség kegyelmi hatása megvalósuljon. A szó elsődleges használata szerint elsősorban az Eucharisztiával kapcsolatos epiklézist jelöli, de nyilvánvaló, hogy nemcsak a szentmisében, hanem a többi szentség liturgiájában is jelen van a Lélekhívó imádság.

Az epiklézisnek, főként a konszekrációs epiklézisnek konkrét bibliai gyökerei is vannak, mégpedig az angyali üdvözlet jelenetében. Ahogyan Krisztus valóságos teste férfiúi nemzés nélkül a Szentlélek által teremtődött, ugyanúgy a Szentlélek által jön létre a kenyér és bor szubsztanciájából Krisztus teste és vére. A Római misekönyvben is vannak olyan könyörgések, amelyekben ott van ez a párhuzam. Például az adventi időben így imádkozunk: „Urunk, Istenünk, add, hogy oltárodra helyezett ajándékainkat szentelje meg az a Szentlélek, aki isteni erejével Mária méhét megáldotta”. Ez az analógia is segít bennünket a valóságos jelenlét megértésében. Hittel valljuk, hogy a megtestesülés és a megváltás misztériuma az Eucharisztiában folytatódik, mégpedig a Szentlélek szentségi működése által.

Az egyházatyák írásaiban és az első ránk marad liturgikus szövegekben egyre gyakrabban megjelenik az epiklézis gondolata. Ennek első és legtökéletesebb példája a Traditio Apostolicaban található meg. A római liturgia hagyományát megőrző második századi szöveg a következő: „Kérünk, küldd el Szentlelkedet a szent egyház felajánlott adományára, adj egységet mindazoknak, akik részesülnek benne. Engedd, hogy elteljenek a Szentlélekkel és megerősödjenek az igazság hitében, hogy dicsérjünk és dicsőítsünk téged fiad, Jézus Krisztus által, aki által tiéd a tisztelet és a dicsőség, Atya és Fiú, a Szentlélekkel együtt most és mindörökké.” (4. fej.) Az epiklézis mindkét formája: a konszekrációs és áldozási epiklézis is már jelen van ebben a Lélekhívó imádságban. Világosan kitűnik ez a megfogalmazásból, hiszen a Szentlelket először a „szent egyház felajánlott adományára” kéri, majd pedig azok számára, akik „részesülnek benne”.