Dolhai Lajos - Csúcs és forrás 21. Miért mondhatjuk azt, hogy a szentmiseaz Egyház áldozata?
Napi Ima17 imádkozás 
Isten elfogadta Jézusnak az egész emberiség nevében bemutatott, végtelen értékű áldozatát. Ebből az egy áldozatból fakad számunkra minden kegyelem. Az Egyház áldozatbemutatása, benne az egyének áldozatbemutatása nem önálló, Jézustól független áldozatbemutatás, hanem minden esetben a megváltó Jézus áldozatának megünneplése.
Az Eucharisztia Krisztus testének és vérének az áldozata, amely által Krisztus keresztáldozata jelen valóvá válik számunkra. A szentmise nem új áldozat, nem ismételi meg a keresztáldozatot és nem ad hozzá semmi lényegeset Krisztus tökéletes áldozatához. Találóan fogalmazza meg ezt az igazságot a szentmise egyik könyörgése: „Istenünk, te a sokféle ószövetségi áldozat helyébe egyetlen tökéletes áldozatul Fiad kereszthalálát rendelted. Kérünk, fogadd el híveid áldozati adományát, mint egykor elfogadtad Ábel áldozatát, hogy amit Fölséged dicsőítésére felajánlunk, az egész világ üdvösségére váljék” (évközi idő, 6. vasárnap).
Már Szent Ágoston is tárgyalta ezt a kérdéskört. Ő is hangsúlyozza, hogy Jézus egyszer halt meg értünk: Ő, az Igaz a bűnösökért, az Úr a szolgákért. Nagyon jól tudjuk, hogy ez csak egyszer (seme/) történt meg. Mindazonáltal a szentség időről időre „mindannyiszor” (quotidescumque) megújítja (reno-vat) ezt az eseményt, ami a történelemben csak egyszeri történés. Nem úgy teszi, hogy ismét megtörténté teszi (non faciendd), hanem úgy, hogy megünnepli (sed celebrandő). Szent Ágoston két igét használ a különbség megvilágítására: megújítani és ünnepelni. A szentmise megünnepelve (nem megismételve!) újítja meg a keresztáldozat valóságát és megünnepli megújítva azt (nem csak megemlékezve róla!). Ugyanis Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat.
A kereszt egyedüli áldozata és a szentmise közti kapcsolat meghatározása a reformáció óta sokat vitatott kérdés, hiszen az egyik legvitatottabb pont volt a protestánsok és a katolikusok között. Luther azt hangsúlyozta, hogy Krisztus kereszthalálával tökéletes áldozatot mutatott be az Atyának az egész világ bűneiért, ezért ezen felül nincs szükség újabb áldozatokra, mintha Krisztus áldozata nem lenne tökéletes és elegendő a bűnökért. Szerinte a szentmise áldozat jellegének tanitása kisebbítené a keresztáldozat értékét.
A reformátorok vádjára válaszolva a Trentói Zsinat hangsúlyozta, hogy a keresztáldozat és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat. Az Eucharisztia áldozat jellege nem leértékeli, hanem örök érvényűvé teszi a keresztáldozatot.
A szentmise megjeleníti a kereszt áldozatát, hogy ahhoz hozzá kapcsoljuk a mi áldozatainkat, és erőt, szent kegyelmet merítsünk Krisztus megváltó áldozatából.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Regina Caeli Mennynek Királyné Asszonya
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” 3Móz 13,1–46
Napi Ige és Gondolat Ékes ábrázat 2026 április 14. kedd
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 