Az EUCHARISZTIA ÁLDOZAT JELLEGE
HOGYAN TÜKRÖZŐDIK JÉZUS ALAPÍTÓ SZAVAIBAN, GESZTUSAIBAN?

Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak Húsvét után értették meg, amikor már a feltámadás fényében látták és értelmezték Jézus szenvedését. Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér megtörése és kiosztása, majd a kehely átnyújtása már önmagában is a megvalósítandó áldozati önátadás jele. Ugyanezt az áldozati magatartást fejezik ki, s elővéteíezve valósítják meg a kenyérhez és a borhoz fűzött jézusi szavak, melyet testének odaadásáról és vérének kiontásáról szólnak.

Az Eucharisztia alapítását az evangélisták és Pál apostol úgy őrizték meg számunkra, hogy az ott elhangzott szavaknak – az ószövetségi áldozatteológia fényében – az áldozatra való utalása egyértelmű. Mindegyik   leírás   hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia alapítása „a kínszenvedése előtti éjszakán” történt. Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival áldozati történésként jövendöli meg saját halálát és annak üdvösségszerző erejét („a szövetség vére sokakért kiontatik”). Az igaz, hogy Jézus szavai között az áldozat szó nem jelenik meg, de jelen van a korabeli zsidó liturgia áldozati nyelvezete, amely segítette az ősegyházat abban, hogy Jézus halálát és az Eucharisztiát mint áldozatot értse.

Amikor Jézus azt mondja, hogy „ez az én testem, mely értetik adatik”, az „adatik” szó utal az áldozatra szánt és leölésre átadott áldozati bárányra, és arra, hogy Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. A „kiontatik” megfogalmazás pedig az áldozati állatból kicsorgott vérre utal, és arra, hogy Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül.

A „szövetség vére” kifejezés nyilvánvaló utalás a mózesi szövetségkötéskor bemutatott áldozatra (Kiv 24,8; Zsid 9,18-22). A Sinai hegynél Mózes a régi szövetséget is áldozati vérrel pecsételte meg. Érthető tehát, hogy az újszövetség megkötésénél is jelen van a vér. Az átváltoztatás szavaiban az „értetek” megfogalmazás hangsúlyozza, hogy Krisztus érettünk és helyettünk szenvedett és halt meg: „Egy meghalt mindenkiért” (2Kor 5,14). A kifejezés Izajás próféta szenvedőszolgájára is emlékeztet, aki életét adja engesztelő áldozatul sokakért (íz 53,10).

Még a test és a vér elkülönítése is figyelemre méltó, hiszen a bibliai antropológia szerint a test és a vér külön-külön is az egész embert jelenti. A kenyér és a bor, a két „szín” jelképezi a test és vér különválasztását. Az igaz, hogy az átváltoztatott kenyérben és borban is a „teljes” Krisztus van jelen, de szétválasztva a két áldozati jelkép jobban utal az Eucharisztia áldozati jellegére.