Dolhai Lajos – Csúcs és forrás 2. Az EUCHARISZTIAMINT A SZENTSÉGI ÜDVREND KÖZPONTJA
Napi Ima18 imádkozás 
A szentségi üdvrend elnevezés önmagában is utal arra, hogy a szentségek nem egymástól független, önálló kegyelmi eszközök (KEK 1076). Egyházunk legújabb katekizmusa (1992) kijelenti, hogy „a szentségek szerves egészet alkotnak, amelyben minden szentségnek megvan a maga életfontosságú saját helye. Ebben a szerves egészben az Eucharisztia egyedülálló helyet foglal el, mint a „szentségek szentsége”” (KEK 1211).
Az Eucharisztia a szentségi élet középpontja, sőt a „legfőbb szentség”, mert a többi szentség csak közvetíti Isten kegyelmét, az Oltáriszentség pedig magát a kegyelmek szerzőjét és forrását, Jézus Krisztust tartalmazza. Krisztus értünk (a szentmisében). Krisztus bennünk (a szentáldozásban) és Krisztus közöttünk (a szentségházban).
Aquinói Szent Tamás klasszikus megfogalmazása szerint az Eucharisztia a „leghatalmasabb és legnemesebb szentség” (potissimum el nobilissimum Sacramentum), „minden csodák csodája”, és „minden más szentség erre, mint végső célra rendeltetett”. Ezt a meglátást továbbgondolva, a II. Vatikáni Zsinat kijelenti: „az összes szentség, mint minden más egyházi szolgálat és az apostoli tevékenység is, a szent Eucharisztiához tartozik és reá irányul. Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk és élő kenyerünk” (PO 5).
Ezek tekintetbe vételével nem meglepő, hogy már a középkorban a legkiválóbb értelemben vett szentség (sanctissimum sacmmentum) és a legméltóságosabb Oltáriszentség néven emlegették az Eucharisztiát, és gyakran énekelték a gregorián antifónát: „Adoremus in aeternum sanctissimum sacramentum”. Egy középkori püspök, Cellei Péter úgy látja, hogy az Eucharisztia az Egyház „szíve”, vagyis nélkülözhetetlen fontos az Egyház életében. Az igaz, hogy az Egyház hozza létre az Eucharisztiát, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az Eucharisztia ünneplése által pedig megjelenik előttünk az Egyház, a Krisztusban hívők helyi közössége. XIII. Leó pápa „Mime caritatis” körlevele szerint „aki megfontolja az Eucharisztiából kiáradó jótéteményeket, meg fogja érteni, hogy bizony az a legfőbb és legkiemelkedőbb, amely magába foglalja az Összes többit: belőle árad ugyanis az élet az emberekbe, amely valóságos élet” (DH 3359).
Joggal mondhatjuk tehát Szent II. János Pál pápa szavaival élve, hogy „az Egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján”.