A Szentírás alapján az Egyház fokozatosan értette meg az Eucharisztia titkát, melynek eredményeként azt kell mondanunk, hogy a szentmise (az Eucharisztia) hálás megemlékezés (anamnézisz) egy lakoma convivium) keretében, amelynek „gyümölcse” a valóságos jelenlét praesentia reális), és a keresztáldozat (sacrificium) jelenvalóvá válása. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szentmise az Egyház ünnepe. Az ünneplés által a Krisztusban hívők közössége igen-t mond Krisztus áldozatára, és Krisztus áldozatához kapcsolva saját áldozatát felajánlja önmagát a mennyei Atyának.

Az Eucharisztia misztériumának gazdagságát az is mutatja, hogy a szentség teológiáját csak több szempont együttes figyelembevételével lehet kifejteni, és egyiket sem szabad kiemelni a többi rovására. Ezek elválaszthatatlanul összetartoznak. Ezt az egybetartozást a Katolikus Egyház Katekizmusa is kiemeli: „A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati megemlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája. Az eucharisztikus áldozat ünneplése teljesen a Krisztussal történő bensőséges egyesülésre irányul a szentáldozás által. Áldozni annyit jelent, mint magát Krisztust fogadni, aki önmagát áldozta értünk” (KEK 1382).

Az Eucharisztiáról a katolikus teológiában a dogmatörténeti fejlődés eredményeként főként három vonatkozásban szoktunk beszélni. Az Eucharisztia: lakoma, melyen az eucharisztikus Krisztust vesszük magunkhoz. Az Eucharisztia: áldozat: Krisztus golgotai áldozatának jelenvalóvá válása, és az Eucharisztia: Krisztus jelenléte a kenyér és a bor színében.

A szentmise, a szentáldozás és az Oltáriszentség tehát három találó magyar kifejezés arra, amit az Eucharisztia jelent, mert az Eucharisztiának három vonatkozása van. Az áldozat: maga a szentmise; a részesedés: a szentáldozás, melyben Krisztus a táplálékunkká válik, hiszen amikor ő megtörte annak idején a kenyeret, azt mondta: „vegyétek és egyétek”; és végül jelenlét, hiszen az átlényegülés által a kenyér és a bor színében jelenvalóvá válik a megdicsőült Krisztus. A három szempont egzisztenciális jelentőségét három mondatban is összefoglalhatjuk: Krisztus értünk (a szentmisében), Krisztus bennünk (a szentáldozásban) és Krisztus közöttünk (a szentségházban).

Mind a három vonatkozás fontos. A három közül mégis - időrendi és fontossági szempontból is - első helyen van a szentmise, az Eucharisztia megünneplése. Jézus is erre figyelmeztet bennünket: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A megújult szentségtan hangsúlyozza, hogy az Eucharisztiában nem szabad egyedül Jézus Krisztus jelenlétét látni, hanem teljesebb valóságában úgy kell tekintenünk, mint életáldozatának és az „élet kenyerének” a szentségét. Éppen ezért az Eucharisztia ünneplése nem merülhet ki a jelenlét imádásában, hanem a jézusi életáldozatnak és lakomának formálni és alakítani kell a résztvevőket, hogy Krisztushoz hasonlóan „jó illatú áldozatként” másokért oda tudják adni életüket (Ef 5,2). Az Eucharisztia olyan misztérium, amelyet élnünk kell.