Boldog Gizella királyné, apáca

Szentlecke Sir 26,1–8.13–14.16–18. Evangélium Mt 7,21–29.

Testvéreim! Ezekben a napokban nagyon meg kellene kérnünk Boldog Gizellát és az összes magyar a szentet – az ő férjét, Szent István királyunkat, a fiukat, Szent Imre herceget, Szent Gellértet és vértanútársait, azután Szent Margitot, Jolánt és mindenkit, aki itt ezen a magyar földön vált szentté, zárva a sort Boldog Apor Vilmos vértanú püspökkel –, nagyon könyörögjenek értünk, hogy a következő napokban valami jó történjék.

Ha azonban Gizella megkérdezné tőlünk: „Miért, mit akartok tulajdonképpen?” – akkor, ha őszinték vagyunk, elkezdjük mondani neki, nekik, hogy mi szeretnénk nyugodtan, békében, biztonságban, problémátlanul, bajok nélkül, katolikus keresztényként élni ebben az országban.

S akkor Gizella is, a többiek is elmosolyodnak és azt mondják: ti a mennyországot szeretnétek élni a Földön. Azt hiszitek, hogy egy parlamenti választás meg tudja teremteni a mennyországot a Földön? Nem. – És mindegyikük elmondja, mennyi baj, mennyi gond, probléma, sikertelenség és szenvedés közepette éltek itt és értek szentekké.

Maga Gizella elmondja, ha kérdezzük, hogy 17–18 éves volt, amikor egy kolostorból ide került hozzánk, egy épp kereszténnyé váló ország királyának feleségeként. Gizella, aki megismerte és megszerette a bencés apácák életét – jóllehet az apátnő megmondta neki, hogy őt csupán nevelésre adták be a szülei, s egyszer majd férjhez kell mennie –, amikor a vőlegény megérkezett, Kelet felől, egy pogány világból, Gizella nyilván nem könnyű szívvel hagyta ott azt a kis mennyországot, ami számára az apácaélet volt. Bár abban is jelen volt minden emberi gyarlóság, Magyarországhoz képest mégiscsak maga a mennyország volt. És Gizella elhagyta azt a mennyországot, és eljött. És Szent István felesége, küzdőtársa, támasza, biztatója lett.

Mert vajon hányszor történhetett meg az, hogy a király, befejezve a napot, azzal a keserűséggel tért haza Gizellához: „Ennek semmi értelme!” – És akkor ő, a szent feleség először meghallgatta, csöndesen végighallgatta, majd biztatni kezdte, és elkezdtek együtt imádkozni. Ez nemcsak akkor történt meg, amikor István csatába ment Koppány ellen, hanem végig, végig azon a közel negyven éven át, amíg István királya volt az országnak, Gizella pedig az ő társa, hitvese volt.

Nem tudjuk egész pontosan, hogy ez a királyi pár 3, 4 vagy 5 gyermekét temette-e el. Hármat vagy négyet csecsemőkorban, a legdrágábbat, Imrét közvetlenül a koronázás előtt. Akkor, amikor a király is, Gizella is azt hihették: mégiscsak volt értelme minden küzdelemnek, minden könnynek, imádságnak, mert Imre átvesz egy országot, amely immár keresztény! És egy vadászatról holtan hozták haza Imrét.

Ezzel Gizella kálváriájának még nincs vége. Mert 1038-ban eltemette a férjét, Szent Istvánt, s hamarosan hallania kellett: meg fogják fosztani királynéi jogaitól. Egyszer csak jött a hír: a pogányok fellázadtak, kiirtották a püspöki kart, Gellértet és a püspöktársait megölték. Gizellának menekülnie kellett, vissza a passaui kolostorba, ahonnan elindult.

Micsoda fájdalmakat vihetett magával a szívében, látván, hogy ő odaadta az életét a családi életben a magyarokért, és amikor azok választanak, nekik megint a pogányság kell. Mert az a Vata-féle lázadás 1046-ban azt fejezte ki: nekünk nem kell a kereszténység.

Ezután eltelt 10 esztendő, Gizella magára vette a bencés apácák ruháját, s fogadalmat tett. A közösség pedig megválasztotta apátnőjének. Elmúlt 70 éves, amikor jöttek a hírek Magyarországból: Endre király újjászervezte a püspökségeket, újraalapította a kolostorokat, Magyarország mégis keresztény lesz. Mire Gizella lehunyta a szemét, megérett benne az isteni bölcsesség: itt a Földön nincs mennyország. Itt küzdelem van, bajok vannak, a türelemnek és a hitnek a nagy iskolája van. De aki állhatatos – őrzi a hitét és ragaszkodik Krisztushoz, dolgozik, cselekszik, amíg lehet, s amikor már nem lehet, akkor türelemmel szenved –, az megtermi a gyümölcsét, elveszi szenvedései jutalmát.

Minden szent, aki innen, e földi létből érkezett a mennyországba, ugyanezt mondja el. És ez hallatlan nagy vigasztalás, hiszen mindegyikünkre érvényes törvény.

De ezek a magyar szentek imádkozzanak értünk, hogy bármi történik most a választásokon, a hitünk megmaradjon. Tudjuk őrizni a türelmet, és tudjuk tenni és elszenvedni azt, amit nekünk kell megtennünk és elszenvednünk – nemcsak magunkért, hanem a testvéreinkért is, a hazánkért is –, hogy egyszer odajuthassunk, közéjük, a magyar szentek és Isten minden szentjei közé. Amen.