Testvéreim! Szent Vince ugyanannak az üldözésnek lett az áldozata 304-ben, mint a tegnap ünnepelt kis Ágnes. Az utolsó üldözés ez, mellyel a pogány Róma megpróbálta kiírtani a kereszténységet. És nem tudta. Nem tudta, mert hiába volt az üldözés, a sok korábbi is, a keresztények vére magvetésnek bizonyult. A keresztények nem kipusztultak, hanem az akkor ismert világban napkelettől napnyugatig elterjedt az Egyház.

Ezzel együtt az üldözés nem gyerekjáték..., nagyon kemény dolog, és kíséri az Egyházat, végig a történelmén.

Az Úr Jézus Egyháza ismertetőjegyéül adta a szeretetet, amikor azt mondta: „arról ismerje meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Ezért az Egyház olyan közösség, melyben az emberek úgy tudják szeretni egymást, ahogyan mások nem. Amikor üldözés támad, az üldözőnek az egyik nagy célja éppen az, hogy szétzilálja ezt a közösséget, kiragadja belőle egyenként az embereket, azt gondolván, hogy „egyenként azt csinálok velük, amit akarok”. Hiszen az ember gyönge. Csábítható is, és megijeszthető, főleg ha egyedül van. A közösségből kiragadott ember, amikor azt éli át, hogy magamra maradtam... – azzal is megkísérthető, hogy: „Hát látod?... hát volt értelme ennek az egész ügynek? Pontosan az hagyott téged cserben, akiben te annyira bíztál. Egy elöljáród, egy testvéred, egy fölöttesed!”

Az üldöző csak azt nem tudja, hogy a keresztény közösséget nem az emberi összetartás hozza össze, és főként nem az tartja meg, hanem az egyetlen Krisztus iránti közös szeretet. Ez a Krisztus pedig – ahogyan ígérte – a tisztaszívű emberekben ott él! Ezért tudnak olyan erős közösséget alkotni. De ha egy keresztényt kiragadtak a közösségből – ahogyan Szent Pál mondta –, azért még Krisztustól nem lehetett elragadni. Mert Ő, aki a közösség összetartó elve és erőforrása volt, Ő a kiragadott egy szál embernek a szívében is ott van!

Emellett az Egyház valamit örökölt az Ószövetségből: az Ószövetség népe úgy élt, hogy „a mi harcainkat az Isten harcolja”. Ő harcol értünk és helyettünk. Az Egyház ezt megörökölte, ezért minden egyes Krisztus-hívőben, amikor üldözést szenved, Krisztus az, akit üldöznek, Krisztus az, aki szembeszáll az üldözővel. Ő, aki azt mondta: „Én legyőztem a világot”.

És az üldözöttek – főleg a vértanúk – onnan merítik az erőt, hogy ők nem a hóhérral konfrontálódnak, meg nem a fizikai kínokkal küszködnek, hanem látják, hogy Krisztus itt és most, bennem ezt a harcot is győzelemmel fejezi be. Föltéve, hogy én feltétlen hittel és szeretettel ragaszkodom Hozzá.

A ma ünnepelt szent, Vince ennek a példája. Mégpedig aránylag fiatalon lett példává, hasonlóan a megkövezett Szent Istvánhoz, a diákonushoz, és a tűzzel megégetett diákonus Lőrinchez.

A bírája úgy gondolta, hogy ezt a fiatalembert például állítja a többiek elé: előbb-utóbb megtagadja majd a hitét, s a többiek látni fogják, mit ér ez az egész kereszténység... Az öreget, a püspököt, akinek ez a diákonusa, egy kardcsapással elintézzük, azzal nincs értelme foglalkozni. Ezt azonban! Hiszen fiatal, tehát meg lehet fogni azzal, hogy előtted az egész élet, csak nem veszíted el!? – És mikor kiderült, hogy Vince nem csábítható, nem lehet különféle ígéretekkel eltántorítani a hitétől, akkor – mint Lőrinc esetében is – a bíró azt mondta: „Hát jó, ha a szép szó nem hat, akkor ízekre fogunk széttépni. Azután majd meglátod, mit ér az egész hited?!” – És rettenetesen meggyötörték.

Vince pedig – a hagyomány őrzi róla – a legkegyetlenebb kínzások közepette is tanított: „Énvelem csinálhattok, amit akartok, de azt a Krisztust, aki bennem most szenved, nem tudjátok elérni. Ő a föltámadásával eleve legyőzött mindent és mindenkit.” – És ki tudott tartani mindvégig.

Harcai azonban nemcsak a vértanúknak vannak – mindenkinek vannak! Mindegyikünknek. Házasságban élőknek is, házasságon kívülieknek is. Fohászkodnunk kell olykor a végső állhatatosságnak a kegyelméért, hogy a csábításoknak is, az ijesztegetéseknek is ellen tudjunk állni! És főleg, mint mondani szoktuk, a sötét óráinkban, a kemény harcok idején juttassa eszünkbe Szent Vince: „Ez az az óra, amikor szorongatásban vagy, de a harcot, ha ragaszkodsz Őhozzá, az Úr Krisztus győzelemmel fejezi be tebenned is; akár a hűségért, akár a becsületességért másokkal, akár a puszta hitedért önmagaddal kell megharcolnod.”

Az Úr azt ígérte, „a győztesnek adok enni az Élet fájáról. Győzni harc nélkül – nem lehet! Segítsen nekünk Szent Vince hinni, szeretni az Urat, engedni, hogy az Úr megharcolja mivelünk és mibennünk a harcainkat, és részt adjon a győzelmében. Amen.