Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Róm 6,17–23. Evangélium Mt 10,34–42.Sziénai Szent Katalin szűz, egyháztanító

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
29
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Róm 6,17–23. Evangélium Mt 10,34–42. Sziénai Szent Katalin szűz, egyháztanító

Sziénai Szent Katalin szűz, egyháztanító

Szentlecke Róm 6,17–23. Evangélium Mt 10,34–42.

Testvéreim! Az Úr nagy ajándékáért adunk ma hálát az Egyházban, azért, hogy Ő következetesen a kicsinyeket választja ki; azokat, akik a többiek szemében szinte nem számítanak semmit, ugyanakkor a kicsiségükben ők fölfogják: „én odaadhatom magamat Istennek!” – És odaadják magukat. Ezekből a kicsinyekből lesznek a próféták. Át tudják adni az Úr üzenetét a saját nemzedéküknek, és a későbbieknek is.

Sziénai Szent Katalin március 25-én, az angyali üdvözlet – vagy ahogyan mi, magyarok mondjuk, Gyümölcsoltó Boldogasszony – ünnepén született 1347-ben. Mindössze 33 évet élt itt a Földön, de amit az Úr rábízott, véghez vitte e rövid időben.

Manapság óriási a kísértés, főleg a nők számára, hogy valaki azt gondolja: elég ha teológiát tanulok, azután magam köré gyűjtök egy baráti kört, mely kikiált vezetőnek, én leszek a lelki vezetőjük – és megváltom a világot.

Ez nem így megy. Hanem úgy, hogy az Úr választja ki a kicsinyeit, Ő neveli fel őket magának, kemény harcok során, amely harcokat, ahogyan az evangéliumban hallottuk olykor a legszűkebb családi körrel is meg kell vívni. A szülőkkel, a testvérekkel is. Sziénai Szent Katalinnak is meg kellett vívnia a maga harcát az Úr Krisztusért.

Igen nagy családban született. Legalább tizenöt élő testvére volt, amikor a huszonötödik gyermekként (és ikerként) meglátta a napvilágot. Korán föltűnt a család többi tagjainak, hogy ez a kicsi más, mint a többi gyermek. Három éves korában úgy ment föl a lépcsőn, hogy minden egyes lépcsőfokon elmondott egy Ave Mariát a Szűzanya tiszteletére. Hat évesen már látomása volt. Hét évesen ez a kicsi lélek már fölfogta, hogy „engem az Úr magának teremtett, csak az övé lehetek”, és szüzességi fogadalmat tett.

Ezzel meg is kezdődött a harc közte és a család között. A szülők és a nagyobb testvérek ugyanis úgy gondolták, hogy Katalinnak férjhez kell mennie, tehát ki kell verni a fejéből ezt a vallásos hóbortot. Évekbe telt, amíg – elsőként az édesapa fölfogta, hogy „ezt a leány én nem fogom férjhez adni”. Katalin 16 éves, amikor hosszú, naponta megvívott küzdelem után végre magára ölthette a domonkos harmadrendhez tartozó Bűnbánó Nővérek fekete-fehér köpenyét.

Ezután három évre eltűnt a világ szeme elől. Házuk egy rejtett zugában alakította ki remeteségét, amit csak akkor hagyott el, ha templomba ment. Teljes hallgatást fogadott, a gyóntatóján kívül nem beszélt senkivel. Vezekelt, imádkozott. Belső világa e három évben komolyan elmélyült, gyermekkora óta birtokolt misztikus élményei szinte állandósultak. Huszonhárom évesen átélte a misztikus halált, azaz testében is megélte, hogy meghalt a világnak. 

Ezután azonban az Úr kihívta őt a magányból, és a felebarátok szolgálatára küldte. Katalin megkereste a magukra hagyott betegeket, gondozta a leprást, a haldoklót. Azután egyszer az Úr azt parancsolta neki: „Menj el a pápáért Avignonba, és hozd haza Rómába!”

A pápa akkor már 70 éve Franciaországban, Avignonban élt.Katalinnak nyilván önmagával is meg kellett küzdenie a bátorságért: „Ki vagyok én a bíborosok, a pápa előtt? hogyan álljak eléjük?” Az Úr Jézus pedig elmagyarázta neki: „Leányom, te az vagy, aki nincs. Én pedig vagyok az, Aki Vagyok.Ha befogadod ezt az igazságot, élni fogsz. Nélkülem te nem létezel. Ha ezt fölfogod, és engeded, hogy Én éljek benned és vezesselek, akkor életed lesz, és végrehajtasz mindent, amit rád bízok. Mert nem te fogsz cselekedni, hiszen te nem vagy, hanem általad Én teszek majd mindent, Én, aki Vagyok.” – Katalin innen, az Úr szavaiból vette az erőt, hogy elmenjen Avignonba, a pápai udvarba. És meg tudta tenni azt, amire a nagy diplomácia képtelen volt. Ő, a gyönge nő erőt tudott önteni a pápába meg a bíborosaiba is, hogy minden veszélyt vállalva elinduljanak Rómába, és a pápa visszatérjen a helyére.

Az Úr azonban végsőkig próbára teszi a szentjeit a szenvedés vállalásában. Nem úgy mennek a dolgok, hogy kikiáltom magam karizmatikusnak, és örvendezések-ujjongások közepette megváltom a világot. Akire valóban rábízza az Úr, hogy különleges része legyen a megváltásban, az az életét odaadja azért, amit tennie kell. Szó szerint belehal abba, amit tennie kell.

Katalinra is ez várt. Visszavitte a pápát Rómába, de akkor az Úr azt mondta neki: „Meglátod majd, hogy az Egyház ezután nagyobb bajba jut, mint korábban volt.” A pápa ugyanis alig hunyta le a szemét, szakadás támadt az Egyházban, és két pápát választottak. Katalin tehát megélte, mint a szentek közül oly sokan, hogy életműve, ami fölemésztette az életét, egyszer csak, egyik pillanatról a másikra összeomlik, megsemmisül, a helyzet rosszabb lesz, mint az ő tevékenysége előtt volt.

Nagy próbája ez a hitnek, a végsőkig való kitartásnak. És csak annak sikerül kiállni a próbát, akit, mert elég kicsi ehhez, az Úr egészen be tud tölteni mindenhatóságával.

Halálakor maga Katalin mondta azoknak, akik mindvégig kitartottak mellette s tanítványának tekintették magukat, hogy minden erejét az Isten Egyháza iránti szeretet, imádságos aggódás és féltés emészti föl.S ráhagyta az Egyházra az Úr üzenetét és tanítását, amiért 1970-ben VI. Pál pápa egyházdoktorrá avatta őt.

Hálát adunk érte az Úrnak. És kérjük meg őt, hogy legyen gondja a pápánkra; meg azokra, akiket az Úr különleges szolgálatra hív meg. Merjék odaadni életüket abban a formában, ahogy azt Isten kéri. Legyenek bátrak a harcaikban, merjék elhinni, hogy önmaguktól nincsenek, hogy az Úr rájuk bízhassa a saját dolgait. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."