Testvéreim! A mai szentmisénkben ünnepelt szent, Miklós püspök, mindannyiunk szeretett „Mikulása,” jámbor, gazdag szülők gyermeke volt, és hosszú öregség után halt meg.

Már ifjú korában kitűnt már irgalmas szeretetével. Első följegyzett jótette az volt, hogy amikor megtudta, hogy egy család az éhhaláltól úgy akar megmenekülni, hogy három lányukat az utcára küldik, az éjszaka folyamán titokban a házuk ablakába pénzt tett, hogy a lányokat megmentse és férjhez mehessenek. Valószínűleg ide nyúlnak vissza a mai szokásnak is a gyökerei, mely szerint sok helyen a Miklós-napi ajándékot ablakban helyezik el, mégpedig kicsi csizmában vagy cipőben, ami arra utal, hogy Miklós titokban és futva tette, amit tett.

Isteni intés alapján választották és szentelték őt Müra városának püspökévé. Jósága és lelkipásztori buzgósága kiemelte kortársai közül, csodái miatt már életében szentnek tartották. Legendája tele van színes elemekkel, melyeket a középkorban gyakran ábrázoltak oltárképeken. Föl kell figyelnünk azonban arra, hogy e csodák majdnem minden alkalommal a rászorulók, az ínségesek támogatását szolgálják.

Egyszer például, amikor a vidéken éhínség volt, Müra kikötőjében pedig gabonával megrakott, nagy hajók horgonyoztak, s rakományuk a császári tárházak feltöltésére volt szánva, a püspök tárgyalni kezdett a hajósokkal, és azt javasolta nekik, hogy minden hajóról csak száz mérőnyi gabonát adjanak a városnak, a hiányt úgysem fogják észrevenni a császári ellenőrök. A kapitányok hajlottak a szóra, átadták neki a kért gabonamennyiséget, mégis, amikor megérkeztek rendeltetési helyükre – a csodálatos kenyérszaporítás megújulásaként –, a rakomány éppen annyi volt, amennyit Alexandriában behajóztak.

Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyekben Miklós gyermekek segítségére sietett. Az egyik ilyen történet szerint egy gonosz vendéglős vacsorával magához édesgetett három szegény, éhező iskolás fiút, majd megölte őket és hordóba rejtette a holttestüket. Amikor Miklós megtudta ezt, mert egy angyal figyelmeztette az esetre, megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.

Ebből a történetből bontakozott ki a 11. század után a „Miklós-est”: az ártatlan gyermekek napján, december hatodika (Szent Miklós) előestéjén előadott püspökjáték során a gyermekeket meglátogatták, kikérdezték jó és rossz tetteikről és megjutalmazták őket.

Ma divatos szóval azt mondhatnánk, Miklós „szociális” szent. Ne mondjuk. Márcsak azért se, mert a szó igazi értelmében minden szent „szociális”.

Kérjük meg inkább Szent Miklóst, járjon közben értünk, hogy ismét megtaláljuk az ajándékozásnak azokat a szempontjait, melyeket a mai fogyasztói társadalom ellopott tőlünk a maga kizárólag anyagi ösztönzőivel. Tudjunk úgy ajándékozni, amint ő tette: titokban, Isten dolgainak rejtettségével – nem tudván a bal kéz, mit tett a jobb –, okosan fölismerve a másik igazi szükségét, s legfőképpen: önmagunkat, igazi szeretetünket adva az ajándékban, s nem a tárgyi világ valamely üres reklámcikkét.

Merjünk tanulni Szent Miklóstól, ilyen konkrét dolgokban is. Hiszen hamarosan itt a Karácsony, amikor majd annyit leszünk képesek befogadni az égből érkező Ajándékból, amennyire s amilyen stílusban mi megtanultunk ajándékozni.

És köszönjük meg Istennek, hogy mi így ismerhetjük Szent Miklóst: számunkra ő nem „Télapó", hanem Isten ajándéka, mint minden szent. Amen.