Testvéreim! Szent Andrást általában Péter bátyjának szoktuk mondani, de abból, ahogyan András az evangéliumok szerint viselkedett, arra következtethetünk, hogy alighanem Péternek az öccse volt, lélekben pedig Szent Jánosnak lehetett a rokona.

András meg János volt az, akik fölfigyeltek a szóra, amikor Keresztelő János azt mondta Jézusra mutatva: „Íme az Isten Báránya!” János szavait hallva megbökték egymást: „Ennek utána kellene nézni..., menjünk már utána!” – és követni kezdték Jézust. Egyszer csak Jézus megfordul, és őket, kettőjüket kérdezi: „Mit akartok?” – Ezek zavarba jönnek, csak annyit tudnak mondani: „Mester! Hol laksz?” – Jézus elviszi magával őket, és elkezdi nekik – először nekik – hirdetni az Isten országát, azzal, hogy megmutatja nekik: „Nézzétek meg!” És egy egész éjszakát ott töltenek Vele.

András ezen éjszaka végén – és innen sejthető, hogy fiatal ember lehetett még – minden előzményt figyelmen kívül hagyva, semmi következménnyel nem számolva elrohan a bátyjához, Simonhoz azzal: „Képzeld! Megtaláltuk a Krisztust! A Messiást!” – és elvitte a bátyját Jézushoz.

Szent András, amikor az apostolok szétszéledtek a világ négy égtája felé, északra, a Fekete-tenger környékére, onnan nyugatra, Görögországba ment. Itt, Patraszban keresztre feszítették, mégpedig nem a latin keresztre, aminek a szárai derékszögben metszik egymást, hanem egy X formájú keresztre.

Szent András lett Európa keleti felének a nagy apostola. Amikor Konstantinápoly már a kelet-római birodalomnak a fővárosa, akkor Patraszból Konstantinápolyba vitték András apostol ereklyéit, és ahogyan Rómának Szent Péter meg Szent Pál, úgy Konstantinápolynak ő lett a nagy apostol-szentje.

Amikor Konstantinápolyból térítették az oroszokat, akkor Moszkva is megörökölte őt. Így a görög és az orosz ortodox egyháznak is András a nagy apostola. Olyannyira, hogy az oroszok 1917-ig a zászlóikon az András-kereszt jelét hordozták, akkor is, ha háborúba mentek.

Kelet és a Nyugat megbékélésének egyik nagy pillanata volt, amikor 1964-ben VI. Pál pápa a konstantinápolyi pátriárkának visszaajándékozta Szent András apostol fejereklyéjét. Azóta megint Konstantinápolyban őrzik.

Ez az apostol a mennyországból látja, hogy az Egyháznak mennyi baja és gondja megoldódnék, ha a keleti meg a nyugati egyház igazán egymásra tudna találni. Ha a keletiek nem félnének attól, hogy sérülnek a jogaik, ha elismerik Pétert a katolikus egyház fejének. András ettől nem félt. Tőle lehet tanulni e téren. András nem féltékenykedett és nem versengett a testvérével, Péterrel, hanem szeretettel és örömmel tudomásul vette, hogy az Úr nem engem tett az Egyház fejévé, hanem a testvéremet, Pétert.

Kérjük meg Szent András apostolt, imádkozzon a keleti egyházban élő testvéreinkért, és értünk is, hogy merjük elhinni: az Úr Krisztusban lehet úgy egymásra találni, hogy nem kell félni a másiktól, mert az nem uralkodni akar rajtam, hiszen mindegyikünknek egy Ura van, az Úr Jézus Krisztus. Amen.