Testvéreim! Szent Henrik ezer esztendővel ezelőtt élt. A mi Szent Istvánunknak 188 a kortársa volt, 2–3 évvel volt fiatalabb nála. Azután rokonok lettek, sógorok. Ennek a Henriknek az édes húga a mi királynénk, Gizella.

Henrik a világ uraként élte és éli oda az emberek elé, hogy politikusként is lehet szentnek lenni. Az ő világuk, az akkori Európa csuda-világ lehetett. Európa akkor még egységes. Az ismert világ keresztény része még egyöntetűen katolikus, Írországtól az Uralig. És egyidőben élt két szent király, a mi Istvánunk, meg a ma ünnepelt Henrik.

Bencések nevelték, két szent apát. Amikor Henrik eszmél, egyszer csak rájön: az én apám egy herceg! Igaz, úgy hívják, hogy Civakodó Henrik, mert mindenkivel összevesz és folyamatosan verekszik. Amikor tizenegynéhány éves, akkor jön is a hír, hogy a papát szinte minden vagyonától megfosztották, mert a többiek azt mondták, ilyen békétlenségben egyszerűen nem lehet élni, ebből elég. Azután a történelmet tanulva fölismeri, hogy a családjában császárok vannak! – Kb. 30 éves, amikor őt választották meg német királynak. Két évvel később Észak-Itália is meghívta Henriket, legyen az ő királyuk is! Mert kiderült, hogy a civakodó papának a fia értelmes, békeszerető, diplomatikus, megbízható ember. És a felesége se akármilyen erények hordozója: Henrik felesége az a Kunigunda, akit az Egyház szintén szentként tisztel.

Kiderült, hogy Henrik tisztaszívű ember, aki tudja, hogy az evangélium szava rá is vonatkozik. Nagyon jól megértette az evangéliumi példázatokat. Megértette azt, hogy akinek itt a földön hatalom adatik a kezébe, az Krisztustól kapja a hatalmat, és elszámolási kötelezettséggel kapja. Sőt! Krisztus helyett és Őérte kell uralkodnia. Ezt Henrik elhitte és megélte.

1014-ben pedig világgá röppent a hír, hogy Rómában a pápa német-római császárrá koronázta Henriket. Ami azt jelentette, hogy az akkori nyugati világnak lett az ura. Nem szédült meg a hatalomtól. Sőt, addigra kiderült, hogy a házasságában kapott egy keresztet, amit a hatalmánál fogva így is, úgy is, amúgy is ledobhatott volna a válláról: a királyi párnak nincs gyermeke. S kiderült, hogy nem is lesz. És Henrik nem lázadt, nem szitkozódott, nem vágta oda a koronát – uralkodott. Önmagán is, a fájdalmán is, a népén is. Mégpedig úgy, hogy az üdvösség felé vezette az országát, a birodalmát.

Nyilvánvaló – bár ennek nincs írásos nyoma –, hogy amikor Gizella átköltözött hozzánk, ide Esztergomba, a vele jött kíséretben ott lehettek Henrik iskolatársai, barátai, s ettől fogva a császár és a magyar királyi udvar között állandó és nagyon eleven volt a kapcsolat. S az, hogy a mi Istvánunk olyan bölcsen tudott kormányozni, köszönhető a sógornak is, és viszont, valószínűleg Henrik számára is modell lehetett Magyarország a pogányok, félpogányok térítésében. Ezt Istvántól tanulni lehetett.

És Henrik szent lett. Szent uralkodó lett. S odateszi ma is a politikusok elé a példát: emberek, bárkinek bármekkora hatalom adatik a kezébe, ha nem hiszi el, hogy a hatalom az Istentől való, bajt csinál magának is, a rábízottaknak is. Aki viszont hisz, az tudja, hogy a hatalommal együtt egy bizonyos időre rám bíztak lelkeket is. Nemcsak bankokat. Nemcsak gazdasági életet. Lelkeket is! És számon kérik őket tőlem.

Éppen ezért kérjük meg Szent Henriket, vegye oltalmába a világ mai politikusait. Tekintet nélkül a nemzeti hovatartozásukra. Hogy amikor tárgyalnak, akkor a szívükben, ott a mélyben merüljön föl bennük az Isten előtti felelősségérzet! Mert annak birtokában egészen másként dönt egy politikus, mint nélküle. Azt pedig egyre inkább fölismeri mindenki, hogy a történelmet egy-egy emberi személy, annak döntése meghatározhatja, hosszabb-rövidebb időre. De azt tudni kell, hogy aki döntött, annak az Úr Krisztus előtt felelnie kell a döntéséért.

És értünk is járjon közbe Szent Henrik, akinek a családi élete, az úgynevezett magánélete mindegyikünk elé odateszi a példát, hogy igen nagy feladatok mellett lehet igen nagy kereszteket is viselni. Segítsen nekünk, hogy példáját követni tudjuk! Amen.