Testvéreim! A mi Szent Margitunk, Árpádházi Szent Margit mindössze 29 évesen költözött át ebből a világból a mennyországba. 1240 és 1270 között élt. Abban a században, amely a szentek seregét adta az Egyháznak: Assisiban élt Szent Klára, Prágában Szent Ágnes, fönn Északon Árpádházi Boldog Jolán és Szent Kinga, Margit édes nővérei, s élt Szent Tamás és Bonaventura.

Margit domonkos apáca volt, aki amikor gyermekként eszmélt, kolostorban találta magát, és amikor talán először megkérdezte: miért vagyok én itt? – akkor a dajkája, Olümpiádisz asszony, aki maga is vele együtt költözött be a kolostorba, elkezdett neki mesélni. Kezdte elmondani az elmúlt 5, 6, 10 év történetét. És ez a kislány Veszprémben, ott a kolostor kis szobácskájában egyre tágabbra nyíló szemekkel hallgatja: „Margitka, te királylány vagy, édesanyád a királyné asszony, s tudod, amikor te még meg sem születtél, tatárok jártak Magyarországon – és pusztult minden. Apád is, anyád is menekült. S menekülés közben fogadalmat tettek, hogy ha a mindenható Isten, az Úr Krisztus és a Szűzanya megmentik az országot és ők visszatérhetnek, akkor, ha kislányuk születik, odaadják az Úrnak apácaként. És tudod, Margitka, te vagy ez a kislány!”

Margit hallgatja, hallja és fölfogja, hogy őt a szülei az országért fölajánlották az Úrnak, apácának. És mire 7–8 éves, ez a kislány – nem a papával, mamával, nem is a dajkájával – az Úr Krisztussal kerül olyan kapcsolatba, hogy megismétli a fölajánlást, maga is fölajánlja önmagát a megfeszített Krisztusnak: „Uram, Krisztusom, ha engeded és akarod, én apáca leszek, minden fönntartás nélkül neked adom magam, amint a szüleim megígérték.” S amennyiben rendelkezhetett önmaga fölött, elkezdte élni a szenvedő Krisztusnak mindvégig teljesen odaadott életét. Ajándékul pedig megkapta az Úrtól a fölismerést, hogy „amit a megfeszített Krisztusnak akarsz tenni, tedd meg a melletted lévő felebarátodnak, a nővértársaidnak!”

Vele együtt ugyanis ott, a Boldogasszony szigetén, a mai Margit-szigeten kb. 70 apáca élt még a kolostorban, életkorban is meglehetősen sokfélék, kicsinyektől öregekig. Aki kicsit is ismeri az életet, az tudja, hogy mennyi baj, probléma adódik egy ekkora közösségben. Margit tehát szolgálta az öregeket, kicsinyeket, betegeket, kit hogyan kellett és lehetett. Főleg olyan dolgokban volt nagyon tevékeny, amelyektől a többiek iszonyodtak, vagy méltóságon alulinak tartották. Boldogan mosott, takarított, ápolta a legsúlyosabb betegeket...

Nyolc éves korától tíz éven át nagyon keményen meg kellett küzdenie azért, hogy a fogadalmát megtarthassa és ott maradhasson a kolostorban. Mert amire nyolc éves lett – akkor Urunk születése után már az 1250-es évet írták –, addigra a királyi pár úgy gondolta, mégiscsak okosabb lenne férjhez adni ezt a lányt. Körülnéztek, és kinézték neki férjül ez egyik szomszéd fejedelmet.

Amint ezt Margit meghallotta, minden erejével tiltakozni kezdett. Valószínűleg az első pillanatban megérezte, hogy ez most maga a kereszt lesz: azokkal kell szembefordulnia, akiket itt a Földön a leginkább tisztel és szeret, ugyanakkor a fogadalmukat sem árulhatja el! És a saját odaadását sem vonhatja vissza, kerül, amibe kerül.

Amikor a halála után a szenttéavatás érdekében elkezdték gyűjteni az életének adatait, a nővérek – azok, akik túlélték őt – elmondták, hogy ők maguk is szembefordultak Margittal. Eleinte ők is úgy érezték, hogy sokkal jobb lenne, ha ez a királylány férjhez menne, eltűnne innen, és a király nem neheztelne miatta a kolostorra. Sok kellemetlenségtől megmenekülnének. De Margit kitartott: imádkozott, harcolt és vezekelt, amíg 18 évesen letehette örök fogadalmát.

Közben egyre inkább meglátta azt is, hogy ennek az országnak, mely túlélte a tatárjárást, óriási baja a széthúzás, a megoszlás. Ezért élete hátralévő idejét – nem is tudta, milyen kicsi ez az idő, mindössze kilenc év! – a hazájáért ajánlotta föl, a magyar népért imádkozott és vezekelt mindvégig: „Istenem, Krisztusom, add meg az enyéimnek, add meg a népemnek az egyetértést és az egységet!”

Szent Margitnak néhány szava ránk maradt. A kortársak, a nővértársak vallomásaiból tudjuk, hogy amennyire tudta, titkolta vezekléseit, a rejtekben hozta meg áldozatait, amint az Úr kérte. De hát a virrasztását nem tudta elrejteni, mert csak észlelték, hogy nincs az ágyában. Meg egyik-másik nővértársa néha látta, ahogyan vezekel. S egyszer csak az egykori dajkája azt mondta neki: „Leányom, oktalanság, amit csinálsz! Időnek előtte megölöd magad!” Erre Margit: „Anyám, aki tudja, hogy hosszú életű lesz, az csak halogassa és halassza mindig holnapra azokat a dolgokat, amik nehezére esnek. De én nem tudom, hogy engem az én Uram mikor szólít magához. Nekem addig kell cselekednem, amíg időm van!”

Micsoda bölcsesség ez! Pedig Margit is észlelte, hogy fizikailag tönkremegy. A szeretete azonban egyre erősödött a harcban, melyet azért szenvedett végig, hogy Krisztus menyasszonyaként a magyarság anyja lehessen.

És Margitnak a feszület, a megfeszített Krisztus megszólalt. Beszélt a jelenlétével, a képével, a ténnyel, hogy meghalt értünk. Margitot ez ragadta meg: Krisztus meghalt értünk, értem! És mi úgy viselkedünk, mintha nem történt volna semmi! Éppen ezért ő próbált mindent úgy tenni, mint az, aki tudja, hogy Krisztus meghalt értünk, és szíve minden erejével válaszolni akar az Ő szeretetére.

Margit példája mutatja, hogy az emberi élet legalapvetőbb kérdése nem a gazdagság, az egészség vagy a hatalom, hanem az, hogy megtalálja-e a formát és a kereteket, ahogyan és ahol odaadhatja az életét másokért. Ha ez megvan, minden egyéb mellékes, mert boldog, kerek, emberi életet lehet élni az áldozatban, családban is, családon kívül is, szerzetben is, papként is. Ennek egyik nagy példája a mi Margitunk, Árpádházi Szent Margit.

Azután el kellett telnie 700 esztendőnek, míg végre a magyar Egyház, mi magyarok, kértük a szenttéavatását, ami 1943 novemberében megtörtént. És azért legalább nekünk, akik itt a szentmisén együtt vagyunk, és hálát adunk szent Margitért, a szívünkben kellene hordoznunk, hogy Margitban – akinek a neve azt jelenti, hogy gyöngy, igazgyöngy – kincsünk van, akihez lehetne imádkozni, lehetne őt kérnünk, hogy szóljon az Úr Krisztusnál az érdekünkben, a magyarság érdekében, hogy tudjunk egyetértők lenni.

Azok pedig, akiket Krisztus megszólít és a szerzetesi életben az Ő követésére hív, merjék meghallani a szót; illetve mindegyikünk merje meghallani a lelkiismeretében az Úr Krisztus szeretetének a szavát, hogy „én meghaltam érted, s te mit teszel értem?”

Segítsen nekünk Szent Margit sok jót tenni, jeleként annak, hogy a megváltó Krisztus szeretetéről mi tudunk, becsüljük ezt a szeretetet és próbáljuk viszonozni. Amen.