Testvéreim! Loyolai Szent Ignácban megcsodáljuk azt, hogy mire képes a kegyelemmel az ember. Megcsodáljuk azt, hogy egy nagyon alkalmatlan – legalábbis szerintünk és világi szempontok szerint alkalmatlan – történelmi helyzetben mit tud a kegyelem egy emberrel létrehozni.

Ugyanis Szent Ignác 1491 és 1550 között élt. A történelemnek ezek az évtizedei a világ nyugati végén, Spanyolországban óriási fölszabadulásnak és fölvirágzásnak az ideje. Hispánia, Spanyolország 700 év után végre fölszabadult az iszlám hatalma alól, kiűzték az arabokat, és fölfedezték Amerikát. Ez ott és akkor olyan kulturális, gazdasági, vallási fölbuzdulást és föllendülést hozott, amit addig Spanyolország soha nem látott.

Közben Luther Németországban, Kálvin Franciaországban és Svájcban elindítja a reformációt. Magyarországon elérkezik 1514, a nagy parasztlázadás ideje, azután jön 1526, és kezdődik a török világ.

Ezek után az első, amin el kell csodálkoznunk az, hogyan lehetséges, hogy ez az Ignác nem Amerika egyik fölfedezője vagy legalábbis meghódítója lett, mint annyi más kortársa. Vagy miért nem ő a harmadik nagy reformátor?! Minden adva volt, hogy az legyen. És nem az lett!

Hanem rendalapító lett – és ez a második, amit megcsodálunk Ignácban –, mert olyan fölismerések születtek meg, olyan adottságok koncentrálódtak kegyelemként benne, amiből megszületett az új kor szerzetesrend-típusa. Ami korábban nem volt!

Mindehhez adva van egy élet, mely pompásan indul. Ignác főnemesi családban születik, a sok gyerek közül ő a legfiatalabb, éppen ezért őt a papa arra szánta, hogy majd elmegy a királyi udvarba, apród lesz, azután lovag lesz, ... azután ki tudja, hogy a királynak milyen magasrangú tisztviselője lesz?! Mert a családi birtok már biztosítva van. – A kis Ignác el is indul a madridi királyi udvarban mint apród. De mocorogni kezd benne, hogy nem királyi főtisztviselő lesz, hanem ő alighanem Spanyolország hadvezére lesz. Katona lesz.

Lett is! Alig 20 éves, és már Pamplona várának egyik főtisztje.

Azután háborúskodás zajlik, ostrom éri Pamplonát, s ez a ragyogó reményekkel a fővezérséget megcélzó lélek megsebesül. Lesántul. Amikor az orvosok megmondták neki, hogy hosszú folyamat lesz, amire meggyógyul, s alighanem a lába nem fog hajlani, Ignác fölfogta, hogy a katonai karriernek vége.

Azután a betegágyon elindul a megtérése. Olvassa Jézus életét, olvassa a szentek életét, és kezd játszadozni a gondolattal: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit csinált a Szent Ferenc? 219 – Ezen aztán órákig elgondolkodott. Vagy máskor: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit a Domonkos csinált?

Ezekből a kezdetben unaloműző, játékos gondolatokból egyszer csak hangzani kezdett feléje a hívás: „Csináld meg azt, amit a Ferenc! Csináld azt, amit a Domonkos!” – És amikor talpraállt, nem a katonaság felé indult el vissza, hanem elment Montserratba, meggyónt, azután elment Manrézába, és ott megpróbálkozott azzal, amit a Ferenc meg a Domonkos csinált.

Egy barlangban elkezdett aszkétaként élni. S egyszer csak kivilágosodott előtte: Uram, Istenem, ez az egész világ az Istené! A mennyország az Isten udvara, vára, a világ pedig a váralja. És itt bajok vannak! Mert a hírek akkor is jártak, eljutottak hozzá. Hallotta, hogy mi történik Németországban, mi történik Párizsban, mit csinál Kálvin, mit csinál Luther, mi történt Mohácsnál. Ezeket ő hallotta, és összeálltak benne az adatok, hogy az Egyházat, az Isten világát támadások érik, s elhódítanak területeket, mégpedig nem kicsinyeket! Ugyanakkor hallotta azt is, hogy Amerikában emberek élnek, az a földrész lakott, és nem ismerik Krisztust.

Akkor megszületett a szívében a fölismerés: nekem azért kellett megsebesülnöm, hogy ne Spanyolország fővezére legyek, hanem a lelkek rendjében állítsak föl egy olyan csapatot Krisztus számára, amelyik védekezni tud és meg tudja védeni a megtámadottakat, illetve hódítani tud.

Ebből született a jezsuita rend. Ami azért teljesen új jelenség a szerzetesség történetében, mert nem klauzúrás kolostorhoz kötött közösség – még csak a zsolozsmát sem imádkozták közösen, mindig kötelezően –, hanem Ignác arra jött rá, hogy a papoknak a szellem fegyvereivel és a tudománynak a fegyvereivel is fölruházva föl kell készíteniük a fiatalokat, még mielőtt megfertőződnének. Illetve a meggyőzés eszközeivel el kell magyarázni a felnőtteknek, hol van az igazság.

És hatott. Párizsban egyetemista, amikor néhány társa fölfigyel Ignácra, és kezdik kérdezgetni: mit csinálsz te tulajdonképpen? S egyszer csak öten az egyetemista társai közül fölfogják, hogy itt valami hatalmas dologról van szó. Többről, mint Spanyolország fővezérségéről, többről mint egy királyságról. És társai lettek.

A kegyelem csodákat tud művelni az emberrel. Hálát adunk Szent Ignácért az Úrnak, meg a jezsuitákért, akik annyi jót tettek nálunk is, meg tesznek szerte a világban Szent Ignác szellemében. Védik a megtámadottakat, és hódítanak az igazság fegyverével.

Azután egy villanásnyira érdemes arra is gondolnunk: ugyanaz a kegyelem, amivel ő így együttműködve 65 éves korában szentként halt meg, ugyanaz a kegyelem szólongat mindegyikünket. Imádkozzon értünk Szent Ignác, hogy el ne felejtsük: az Istenhez tartozunk! Amen.