Testvéreim! Páduai Szent Antal – annak ellenére, hogy nagyon rövid életet élt itt a földön – világszerte az egyik legismertebb szent. A legegyszerűbb hívők is tudják, ha valami elveszett, Szent Antalhoz kell fordulni és ő segít. De azt is mindenki tudja róla, hogy ha Antal segített, akkor nekem is segítenem kell valaki nyomorulton. Ezért van, hogy szinte minden katolikus templomban van Szent Antalnak szobra – nálunk is, ott hátul, bal oldalon –, s mellette egy persely, Szent Antal szegényeinek. Mondván: ha segítséget kértél a szenttől, és kaptál, akkor itt ez a persely, segíts te is, másokon, a nyomorultakon.

Ha az ember nem ismeri Szent Antalnak az élettörténetét, akkor el tud tanakodni, hogy érdekes, az Úr, aki tetszése szerint egyeseket erre, másokat arra kiválaszt, Antalból éppen ezt csinálta. Ezt a szentet. Holott a mennyek országában törvény, hogy ki milyen mértékben áldozta föl magát az Úr Krisztusért, akkora a közbenjáró hatalma. Ezért a legnagyobb közbenjáró a Szűzanya. De Szent Antalnak is azért van akkora segítő hatalma, mert ő is mindent odaadott.

Az 1224-es, 25-ös évet írták, amikor az egyik észak-itáliai kis ferences kolostorban papszentelés volt. Vannak összesen a kolostorban nyolcan-tízen, köztük három-négy pap. Beszélni kellene valakinek, köszöntenie kellene az újmisést, és senki nem vállalja. De van ott valaki, az évei szerint még nincs 30 éves, kinézete szerint megtört, talán a halál közelében járó ember, akire a kolostorban a többiek úgy tekintettek: érthetetlen, hogy Ferenc atyánk ezt egyáltalán miért vehette föl, úgy látszik, talán egy kicsit ütődött is. Mert ha szólnak hozzá, akkor van egy mosolya, de szava nincs; ha véleményt kellene nyilvánítani, ő inkább megcsinálja a dolgokat. Nagyon hallgatag. De most, ebben a helyzetben az egyik atya tréfának szánva rábökött: „Antal testvér! Ha senki nem szólal meg, akkor szólalj meg te!” És a kis ütődöttnek vélt barát megszólalt. Beszélni kezdett és kiderült, hogy az összes társánál jobban ismeri a mennyek országának misztériumait. Kiderült, hogy emögött a fiatal, „ütődött” barát mögött van tíz teológiai tanulmányi év. S van mögötte egy vértanúság.

1220-ban ugyanis, amikor Lisszabonba visszahozták a Marokkóban megölt öt ferences vértanú testét, ott volt a kikötőben és a sokaságban egy fiatal, ágostonos pap, aki látta, hogy ezek az emberek, akik barátai voltak évekkel azelőtt, ezek odaadták az életüket az evangéliumért. Akkor ő 25 éves. Hazamegy, bemegy a házfőnökéhez, és engedélyt kér arra, hogy átmenjen a ferencesek közé.

Elengedték. A ferenceseknél pedig elkezdte sürgetve kérni, hogy küldjék el Marokkóba, misszióba. Ugyanoda, ahol azokat a testvéreit megölték.

Elküldték. Ezzel a maga részéről, 25 évesen odaadta az életét az evangéliumért. És nem rajta múlott, hogy nem lett ő is – hónapokon belül – vértanú. Az Úrnak tetszett úgy, hogy ezt mondja neki: „Antal! Ha tényleg nekem akarod adni az életedet, elfogadom, de nem úgy, ahogy ezt te elgondoltad!”

Antal még útközben halálosan megbetegedett, s mikor a hajó legközelebb kikötött, őt kitették a partra, azzal, hogy aligha fogja megérni az estét. Megérte. A következőt is, még a következőket is, és támadt egy olyan tapasztalata, hogy az életnek is, föláldozásának is az ura az Isten. A megfeszített Krisztus. Megélte, hogy az áldozatot elfogadják, de nem úgy, ahogy én gondoltam.

Föltették egy hajóra, mondván: „Ne haragudj, Antal, nem tudunk veled itt mit csinálni, menj haza!” És jött egy vihar, mely azt a hajót elsodorta homlokegyenest ellenkező irányba, Szicíliáig. Így került Antal Itáliába és abba a bizonyos kis kolostorba, ahol egyszer csak fölismerték, ki is ő. Ezután következett hat esztendő, mely alatt Antal pontosan fölfogta: „Én odaajánlottam az életemet az Úr Krisztusnak, mert hirdetni akarom az evangéliumot, és megkaptam tőle Észak-Itáliát, meg Dél-Franciaországot, ahol nem pogányok vannak, hanem eretnekek, ezért nehezebb terep, veszedelmesebb dolog, mint a pogányoknak hirdetni Krisztust.” De amikor megszólalt a szószéken, a hallgatók megérezték, hogy ez a barát nem leckét mond föl. Ennek nem betanult beszédei vannak, amiket városról-városra járva elmond, hanem ez az ember beszél a tapasztalatról, ami vonz. És neki hittek. Amint ez a szentek életében annyiszor kiderül: érdekes, szinte szóról-szóra ugyanazt mondja minden igehirdető, de ha egy szent mondja ugyanazt, az ő szavának van foganatja.

Közben Antal testileg elégett. Mindössze 36 éves, amikor 1231-ben, ezen a mai napon meghalt. De már életében a hívők azt tapasztalták, hogy nemcsak a szavának van hatalma, hanem csodatévő ereje van! Kezdték tapasztalni, hogy a Krisztusnak áldozott életből közbenjáró hatalom fakad, egészen a csodatételig.

És ez ma is törvény. Az Egyház ma is így él. Gondolom, a testvérek között nem kevesen vannak, akik személy szerint is megtapasztalták már, hogy Szent Antal valóban tud segíteni. De azt a becsületességet elvárja, hogy ha segített rajtam, el ne felejtsek viszontsegíteni a nyomorultakon.

Ebben a szentmisében – 800 év távolából is – hálát adunk Szent Antalért az Úrnak. Segítsen ő nekünk hinni. És segítsen nekünk, hogy a magunk életáldozatát – amit a saját állapotunkban és körülményeink között adhatunk az Úrnak annak jeleként, hogy szeretjük Őt –, a magunk áldozatát meg tudjuk hozni! Amen.