Szent Mátyás apostol, vértanú

Szentlecke ApCsel 1,15–26. Evangélium Jn 15,9–17.

Testvéreim! Szent Mátyásról, aki nálunk, Magyarországon a Jégtörő Mátyás, az apostollá választásán kívül mindössze annyit tudunk, hogy Etiópiába ment, ott hirdette az Evangéliumot, ahol az Úr Krisztusért megkövezték, és mert így nem halt meg, lenyilazták.

Az apostollá választásában viszont, abban, ahogyan az történt – és erről tudni kell, hogy ez a mennybemenetel és a pünkösd közötti napokban történt –, maga az apostoli Egyház mutatkozik meg. Megmutatkozik a mód, ahogyan ez az új közösség él – azóta is él. S igazában a katolikus hívőknek az életében személy szerint is ugyanaz a stílus érvényesül, mint ott, Mátyás apostol megválasztásakor.

Mert Péter az, aki kezdeményez. Aki valahonnan tudja – vajon honnan máshonnan, mint magától a föltámadott Krisztustól –, hogy az apostolkollégiumnak teljesnek kell lennie.

Tizenkét ember kell. Tehát azt a helyet, amit Júdás hűtlenül elhagyott, be kell tölteni. De nem a test és a vér szempontjai szerint. – Itt elkezd megmutatkozni, hogy az Egyház a léleknek a dolga. De az is azonnal láthatóvá válik ebben, hogy az Egyház nem magánvállalkozás. A tizenegy nem úgy dugja össze a fejét, hogy: „Fiúk, most olyan valakit kellene itt tizenkettediknek választani, aki gazdag, erős, pénzes, ilyen-olyan-amolyan, befolyása van, hogy a továbbiakban legyen valaki, aki bennünket – mondjuk – a császárnál is képvisel!”; vagy: „Hát akkor most döntsük el, hogy kinek a rokona lesz az, aki jön ide tizenkettediknek!” – Nem ez történik. Hanem Péter azt mondja: „Olyan valaki kell, aki velünk együtt tanúsítani tudja, hogy én láttam a Föltámadott Krisztust!” Olyan valaki kell, akinek a szava mögött ott vannak a személyes tapasztalatok Krisztusról.

Mivel az Egyháznak az ura Jézus Krisztus, imádkozni kezdenek, és miután a közösség kijelölt kettőt – úgy látván, hogy Mátyás, meg József azok, akik erre alkalmasak –, a döntést átadják az Úrnak: sorsot vetnek. A sorsvetésről ugyanis ősi, emberi tapasztalat tartja, hogy abban Isten akarata tud megnyilvánulni. És ez a tizenegy – Péterrel az élén – tudta, hogy annak idején, amikor Mózesnek el kellett döntenie, ki legyen a pap a tizenkét törzsből, akkor Mózes is sorsvetéshez folyamodott: tizenkét ágat lerakatott tizenkét emberrel a frigyszekrény mellé, mondván, az Úr jelölje meg azt, ki a tizenkettő közül az Ő választottja. Másnap reggelre Áron vesszeje kizöldült. Ez volt a jel.

Itt most valami hasonló történik: a döntést átadják az Úrnak. És amikor a sorsvetés Mátyásra esik, senki nem tiltakozik, senki nem kiabál, boldogan elfogadják a döntést, maga Mátyás is. És vértanú lesz Krisztusért.

Ez minden katolikus hívő életében valahogy ugyanígy zajlik. A döntő pillanatainkban amikor pályát választunk, vagy igazán súlyos kérdésekben döntünk, de még a legapróbb hétköznapi dolgokban is – azzal, hogy az Úr törvényéhez igazodunk, valójában a döntést és a választást átadjuk Neki. Fölkínáljuk a helyzetet: „Uram, mondd meg, hogy mit csináljak?” S Ő mondja. És egy jó hívő lélek nem azt teszi, amit a test meg a vér diktál, nem az ösztöneit követi, hanem figyel és odahallgat az Úrra, hogy mit mond Ő. És azt tesszük meg.

Amikor a Hiszekegyben azt valljuk, hogy „hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban...”, e szavainkban ez is bennefoglaltatik: életstílusunk egyenként is, az Egyház egészében is apostoli. Olyan, amint ez Mátyás választásánál látható. És ezért hálát kell adnunk az Úrnak, hogy Ő ilyenné tudja formálni a szívünket, mi pedig nyugodtan ráhagyatkozhatunk. Mert akinek a döntést így odaadjuk a kezébe, akinek így engedelmeskedünk, az a kereszthalálában megmutatta nekünk: „Én mindennél és mindenkinél jobban szeretlek titeket, együtt és külön-külön egyenként is, mindegyikteket.”

Az apostoli Egyház tudja, hogy amikor átadom az Úrnak a döntést, és megteszem, amit mondott, akkor nem más történik, mint hogy jelzem, jelezzük: „Jézusunk, megbízunk Benned és szeretünk Téged”. Az Úr pedig azt mondta: „Ha megtartjátok a parancsaimat, akkor megmaradtok a szeretetemben”. Ez az, amiért mi nem tudunk soha eléggé hálát adni, mert ebből olyanfajta öröm fakad, amit az, aki nem tud engedelmeskedni Istennek, nem ismerhet.

Imádkozzon értünk Szent Mátyás, hogy végig az életünkön tudjunk az apostoli Egyház stílusában élni – és meghalni. Amen.