Testvéreim! Szent Jusztinosz mintegy száz évvel az Úr Krisztus után élt.Nem volt sem pap, sem püspök, hanem filozófus volt. Az igazság hosszas keresése közben annyira megragadta Krisztus, hogy Rómában iskolát nyitott, s amikor látta, hogy a keresztényeket hazug vádak alapján üldözik és ölik, tollat ragadott és védőbeszédeket írt a hatóságokhoz, sőt egyenesen a császárhoz. Holott tudta, hogy a keresztényeket védeni életveszélyes dolog, mert nagyon hamar azok között találhatja magát az ember, akiket védett: „Te ennyire ismered a kereszténységet? Akkor te is keresztény vagy!” Megfogják és beültetik a vádlottak közé, esetleg a kivégzendők közé. Ezt Jusztin tudta. És mégis tette azt, ami a megismert igazságból következett.

Krisztus után 132-ben Júdeában kitört egy lázadás, melynek vezetőjét Bar Kochbának hívták. E név annyit jelent: „a csillagok fia”, s egész zsidóország meg is volt győződve arról, hogy Bar Kochba a Messiás. Kardot ragadtak és háborút kezdtek, a rómaiak pedig kegyetlenül leverték a lázadást, és Jeruzsálemet immár másodszor úgy elpusztították, hogy alig maradt kő kövön. Ekkor vetődött föl a keresztényekben is, a zsidókban is a nagy kérdés, hogy ha az Ószövetség népét és országát így le lehetett radírozni a térképről, akkor vajon volt-e értelme az Ószövetségnek, és ha volt, mi köze van az Újszövetségnek az Ószövetséghez?

Jusztin, a filozófus ekkor írt egy könyvet Párbeszéd a zsidó Trifonnal címmel, és elmagyarázta, hogy az Ószövetség beteljesítette a küldetését, mert előkép volt az Újszövetséghez, mely Isten igazi népe.

Hamarosan ezután Jusztint letartóztatták, valószínű a tanítványi körével együtt, a perben ugyanis sokakat vádoltak, de Jusztint vallatta a bíró, és ő válaszolt a többiek nevében. A bíró azt mondta neki: „Jól gondold meg, hogy áldozol-e Róma isteneinek vagy nem, mert ha nem, én átadlak téged a hóhérnak és a kinzóknak, azután meglátjuk, mit érnek az elméleteid!” A filozófus pedig csak annyit mondott: „Nekem nincsenek elméleteim, hanem van az Igazság, akit mi megismerhettünk. Neked, bíró uram, hatalmad van arra, hogy megostoroztass, megöless minket, de az igazság iránti szeretetünk fölött nincs hatalmad, azt nem tudod érinteni. Amit nekünk az Igazság igért, az neked nem esik a hatáskörödbe.” És meghaltak.

Amikor a Szentatya tavaly megírta enciklikáját a filozófusoknak a hit és az ész a kapcsolatáról, 130 igazában ugyanerről beszélt: Emberek! Főleg ti, filozófusok! Használjátok az eszeteket és merjetek elindulni az Igazság felé! Legyetek nagyon bátrak és engedjétek, hogy az Igazság megragadjon titeket! Mert ha ezt engeditek, el fogtok jutni Krisztushoz!

Mi nem vagyunk filozófusok, de a igazság vonzását mi is érezzük, és amikor megvalljuk: „Jézusunk, Te vagy a mi Urunk!” – akkor az Igazság előtt hajlunk meg. És amikor a magunk töredékes és gyarló módján azt mondjuk: „Jézusom, szeretnélek szeretni!” – akkor az Igazságot szeretjük. Amen.