Szent Adalbert püspök, vértanú

Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18.

Testvéreim! Most van 1000 esztendeje annak, hogy Szent Adalbert, Prága száműzött püspöke a pogány poroszok között vértanú lett. És ha Szent Benedeket, Szent Cirillt és Metódot Európa védőszentjeiként tudjuk segítségül hívni, akkor Adalbert ennek a középeurópai térségnek a védőszentje, amely Lengyelországtól kezdve magában foglalja Szlovákiát, Csehországot, Magyarországot, Romániát és a tőlünk délre fekvő országokat. E térségről, úgy tűnik, elmondható, hogy eltelt 1000 esztendő, mégpedig a kereszténységben telt el ez az idő, és az alaphelyzet nem változott semmit.

A szentek pedig élnek, s amikor az Egyház megszólítja őket, ők értik a szót. A mennyországból látják, hogy a problémák ugyanazok, melyekkel nekik is meg kellett küzdeniük. Adalbert számára ugyanis az alapvető bajt ugyanazok a tények jelentették, melyek ma is megvannak.

15 évesen elkerült Prágából, az akkor már 100 éve keresztény Csehországból Nyugatra, Magdeburgba, egy őszintén katolikus világba. Ott töltött 9 esztendőt, közben felnőtt, pap lett. Hazatért és látta, hogy: „Uram Isten, hol van itt a Tízparancsolat és hol van itt a kereszténység! Itt érdekek és bosszúvágy, és átláthatatatlan szövevények vannak, senki nem tartja meg a legalapvetőbb erkölcsi törvényeket sem.”

Prága püspöke lett, s püspökként elkezdett harcolni azért, hogy az emberek megértsék: nem a pénz, nem a gyönyörűség, nem a hatalmi érdekek boldogítanak. Vegyétek észbe: addig nincs megoldás a bajokra, amíg mindenki tudomásul nem veszi, hogy nem szabad hazudni, nem szabad lopni. Ha nem veszitek tudomásul, nincs megoldás a bajokra!

És nem vették tudomásul. De annyira voltak értelmesek, hogy Adalbertot nem ölték meg, mint korábban Vencel királyt, csak elűzték.

Ez kétszer megismétlődött. Közben történt, hogy Adalbert átutazóban fölkereste Géza fejedelmet, és megbérmálta a mi István királyunkat.Amikor másodszor is elűzték, úgy látta, jobb neki a pogányok közé menni, akik legalább őszintén pogányok, nem képmutatók. Ők viszont az első találkozás alkalmával megölték.

Adalbert a mennyországból látja, hogy a probléma ma ugyanez. E térségben azért nincs megoldás a bajokra, mert aki éppen hatalmon van, úgy gondolja, most én vagyok többségben, és én mondom meg, mi történik – közben a legalapvetőbb erkölcsi törvények nincsenek sehol. Ezért nincs megoldás.

Imádkozzon Adalbert elsősorban a püspökeinkért, hogy a mai világban is, mindezek ellenére merjék képviselni, hogy az erkölcs érvényesüléséért kell imádkozni és küzdeni. Azért, hogy a Tízpancsolat és a keresztény erkölcs utat találjon a szívekhez, mert akkor lesz kibontakozás. Ha nem, akkor ma X lopja meg Y-t, azután fordul a kerék, és Y fogja meglopni X-et. És a dolog nem áll meg, az élet pedig pusztul.

A Szentatya annyira érzékeli ezt az alaphelyzetet és annyira fontosnak tartja Adalbertot, hogy megint útra kel, s a következő vasárnapon Prágában lesz. Talán nem olyan veszélyes körülmények között, mint Szarajevóban, de nem könnyű a helyzete ott sem. Kezdjünk imádkozni érte. Kérjük meg Szent Adalbertet, figyeljen oda e térség püspökeire, s velük együtt a Szentatyára, hogy ő – mint a Földön járó Krisztus – tudja ráébreszteni e térséget arra, hogy kisebbség meg többség, gazdasági élet és kultúra csak akkor remélhet életet, ha az Úr törvényeit tudomásul vesszük, és elkezdünk értük dolgozni és küzdeni. Amen.