Testvéreim! Szent Bonifác püspök 754-ben, 80 évesen halt meg. A 8. század közepén, amikor – ha megnézi az ember Európa térképét, kiderül – a mai országoknak még se híre, se hamva. Törzsek, kisebb-nagyobb népcsoportok élnek országhatárok nélkül. Itália keresztény, de az Alpoktól északra szinte egész Európa pogány. Kivéve az akkori világ végét, Írországot meg Angliát, azt az Angliát, amelyiket 150 évvel korábban kezdett téríteni Canterbury Szent Ágoston.

Ennek az angol-ír kereszténységnek egészen sajátos vonása volt, hogy nagyon sok kolostora volt, bencés kolostora. S ezek a kolostorok, mindegyik, egyszer csak missziós bázis lett. Ezek a jó szerzetesek ugyanis élték az evangéliumot, és meghallották az Úr Krisztusnak azt a szavát is, hogy „Menjetek és hirdessétek az Evangéliumot!” És elindultak Krisztus szavára. Először az írek indultak el Skóciába, onnan pedig Angliába. Azután átkeltek a tengeren. És ez furcsa dolog: ha innen nézem Angliát, akkor az az akkori világ vége; de ha onnan nézem Európát, akkor az a világnak a keleti vége, ahol vég nélkül lehet menni a szárazföldön – és ez a világ pogány.

Bonifác is, miután már évtizedeket eltöltött szerzetesként, egyszer csak megérezte azt, hogy „nekem is mennem kell. Amit megismertem Krisztusról és az élő Istenről, azt át kell adnom a keleti testvéreimnek.” Ami jelentette a mai Franciaországot, a mai Németországot. Jött és térített. Az Úr pedig kegyelemmel és jelekkel kísérte a szavát.

Azután eljutott a híre Rómába, és a pápa megüzente neki: „Légy annak a germán területnek a missziós püspöke”. Akkor éppen Mainzban volt, és Mainznak lett az első püspöke. De közben egyik kolostort alapítja a másik után. Ami számunkra azért fontos, mert amikor a honfoglalásunkat – ami Bonifác halála után olyan 100–130 évvel történt – követően Nyugatról szerzetes misszionáriusok jöttek hozzánk, ezek a Bonifác által alapított kolostorokból jöttek. Nekünk tehát Bonifác – mondhatni, két-három nemzedék áttételével apostolunk, nekünk is apostolunk.

Azután egyszer csak úgy érezte, ez a középnémet-délnémet terület nagyjából rendben van, de Északon, a tengerparton, fönn, még mindig nagyon sok pogány van. Elindult hozzájuk; és ekkor már 77 éves! És nem mondta: „Jó, akkor én most nyugalomba vonulok, hagyjatok békében, én most már átalszom magamat a másik világba.” Hanem ment, és ott, a frízek között vértanú lett a társaival együtt.

A halálukban azután kiderült, hogy ezek az emberek tényleg jót akartak. A gyanú – igen, lehet, hogy ezek valami könyvvel a kezükben jönnek, de ki tudja, mennyi fegyvert rejtegetnek a sátraikban, ezekkel szemben védekezni kell – szétfoszlott, amikor berontottak a sátraikba, és kiderült, hogy a sátrak teljesen üresek.

Ez az, ami mindig elgondolkoztatja azt a nemzedéket, amelyik a misszionáriusait megöli. Hogy fegyvertelenek. Nem is védekeznek. Nem állnak bosszút. Akik megölték őket, azok egyszer csak fölfogják, hogy a vérük ontásával hozták el nekik az evangéliumnak, az igazságnak a kovászát.

Adjunk érte hálát az Úrnak, és kérjük meg Szent Bonifácot, aki ott van a mennybe ment Krisztus mellett, ott él és látja a mai Európát, hogy segítsen! Imádkozzon értünk ma, a mai Európában élő emberekért. Hogy fölfogjuk, hogy Krisztus nélkül nem lehet egységet építeni, Isten nélkül nem lehet embernek lenni.

Segítsen nekünk! Hogy emberek tudjunk lenni és Krisztusé tudjunk maradni. Amen.