Testvéreim! A szentek a mennyországban látják, hogy az alapvető problémák itt a Földön egy fikarcnyit sem változnak. Ez a magyar szentekről is elmondható, azokról, akik itt, ezen a földön lettek szentek. Ők látják, hogy a Kárpát-medencében a bajok ugyanazok maradnak.

Ennek nagy példája Szent Gellért, aki nem magyarnak született, de itt, nálunk teljesedett be az élete. Innen, az Egyetemi templomtól 10–15 perc alatt oda lehetne érni a helyhez, föl a Gellért-hegyre a Szent Gellért-szoborhoz, ahol ő vértanú lett, nem egyedül, hanem 7–8 másik püspököt – majdnem az egész akkori püspöki kart – vele együtt ölték meg.

Az 1046-os évet írták. 8 év telt el Szent István halála óta, és úgy tűnt, túl erős még a pogányság emléke, illetve nagyon sokan, akik talán már kereszténynek születtek, valahonnan kapták az ötletet, hogy minden bajnak oka a kereszténység. Ez a 8 év úgy telt el, hogy igazában nem tudták betölteni a királyi széket: aki bírta, marta, illetve ha valaki éppen ott ült a trónon, akkor mindenki nekiesett: mit keresel te ott, tulajdonképpen?!

És akkor, a püspökök úgy érezték, be kell avatkozniuk. Hányszor, de hányszor adódott ilyen eset a történelemben, amikor az Egyház és a püspökök szót emeltek a közhatalom viselőihez: Vigyázzatok! – Meg is kapta érte az Egyház a vádat, hogy micsoda hataloméhség! – Dehogy hataloméhség ez! Csak amikor azt látja az Egyház, hogy emberek képtelenek megoldani a problémákat, akkor megy és kezdi hirdetni: „Legyetek igazságosak, igazat mondjatok, ne lopjatok, ne öljetek, ne paráználkodjatok! Istenfélelemmel és krisztusi szeretettel gyakoroljátok a közhatalmat!”

Gellérték ezt próbálták megtenni. Azzal a szándékkal indultak el, hogy tárgyalásokat kezdenek Vazul unokáival a trónöröklésről, de nem találkozhattak. A püspököket a Gellért-hegyen ma hajnalban megölték, András, Béla és Levente pedig a nap folyamán érkezett ide, a pesti révhez. Ha találkoznak, valószínűleg elindul a vég nélküli tárgyalás, hogy vajon pogány módon vagy Európához tartozva, katolikus keresztényként kell-e folytatni az ország életét. Nem találkoztak, de András, Béla és Levente – látván a vértanúk holttestét – rájöttek, hogy a pogánysággal be kell fejezni minden kapcsolatot. Mert ha ezekkel a püspökökkel, akik nem hatalmat akartak, hanem jót akartak, így bántak a pogányok, akkor nem tárgyalópartnerek.

A mennyországban Gellért is, meg a társai is pontosan látják, hogy a magyarság megint hasonló helyzetbe került. Ezért lehet őket segítségül hívni, megkérni, hogy imádkozzanak azokért, akik ma a közhatalom birtokában vannak! Akinek hatalom kerül a kezébe, nagy kísértést érezhet arra, hogy – túltéve magát minden erkölcsi törvényen – bebiztosítsa a tulajdon jövőjét. Imádkozzunk értük, hogy el ne felejtsék: közhatalmat birtokolnak, amiért elszámolási kötelezettségük van az Úr Krisztus színe előtt, és mindenkiért felelősek! A legkisebb magzatért is, a hontalanokért is, a hajléktalanokért is, az öregekért is.

Megköszönjük az Úrnak Szent Gellértet, és fohászkodjunk: Szent Gellért és ti, akik vele együtt lettetek vértanúk, könyörögjetek értünk! Amen.