Testvéreim! Szent Jakab apostol – Jánosnak a bátyja – az első az apostolok közül, aki vértanú lett Krisztusért Jeruzsálemben, 42 körül. És benne vált először láthatóvá az, hogy a Krisztus-közelséget az határozza meg, hogy mennyire hajlandó valaki szolgálni és mennyire fogadja el azt a kelyhet – a szenvedésnek a kelyhét –, amit az Atya neki szán.

Persze misztérium ez! Hogy miért így gondolja el a mi mennyei Atyánk az üdvösségnek az útját?! A gondolkodó ember egyszer csak rájön, hogy igazában nem tudjuk ennek az okát. Annyi hatása mindenesetre van, hogy így el tud válni a hit az érdektől. Mert aki hisz, az a kilátástalan helyzetekben is – behunyja a szemét és – tovább szolgál. Aki nemcsak hisz, hanem szereti is az Istent, az a szenvedéseknek a kelyhét – ha nagyon keserű is – két kézzel megragadja, mondván: „Istenem, ez Tőled való, nagyon keserű, nagyon fáj, nem értem, de elfogadom! És kiiszom!”

Ezáltal érlelődik az érdektelenség elfogadása, az önzetlenség és a szeretet. Mert ha nem ez az üdvösségnek az útja, akkor a mennyek országát az okosok, az ügyesek, az agresszívek ragadnák el. És a mennyországból – pokol lenne. Az Atya ezt nem engedi.

Ezt az apostolok látták meg először: hogyan is van ez?! Legelsőnek Jakab látta meg, aki Jánossal együtt az Úr első szavára – gyertek utánam! – elindul. Már ott van Jézus mellett Simon és András, s ők harmadiknak, negyediknek csatlakoznak Jézushoz. Látják, hogy ennek a Jézusnak hatalma van! A szívük érzi: amiket ez a Jézus mond, az úgy van! És amikor Ő azt mondja, hogy köztetek van az Isten országa – ők ezt érzékelik: Tényleg itt van! S amikor azt hallják, hogy most pedig menjetek és hirdessétek a többieknek, hogy közel van az Isten országa – ők mennek, és látják, hogy a szavuknak foganatja van! És akkor megfogalmazódik – valószínűleg nem a mamában, hanem bennük, de a mama mondja ki –, hogy de jó lenne ennek a Jézusnak a jobbjára kerülni, illetve a baljára kerülni, amikor elfoglalja a trónját! Az a Szalome mondta ezt ki, akiről az evangélisták elmondják, hogy a háttérben ott van, valószínűleg a Szűzanyával együtt, s követik a tanító Jézust, gondoskodnak Róla. Mint ahogy ott van a Golgotán is.

És akkor az Úr nekik megmondja a nagy törvényt: ha a közelembe akartok kerülni, akkor a sorsomban kell osztoznotok. De azt, hogy rang szerint mennyire közel lesztek hozzám, ezt nem én határozom meg. Ezt az Atya határozta meg – öröktől fogva.

Mert Jézus tudja: nem azért hívtalak meg benneteket, mert én úgy gondoltam, hogy ti lesztek a legügyesebbek majd az apostoli szolgálatban, hanem én az Atyától hallottam, hogy titeket kell meghívnom apostolnak. És én teszem az Atyám akaratát. A keresztig bezárólag. Ha pedig osztozni akartok a sorsomban, akkor nektek is meg kell tanulnotok szolgálni – és szenvedni.

Jakab lehetett az apostolok között – a zsidók szempontjából nézve – a legtekintélyesebb. Ő lett Jeruzsálem első püspöke. Furcsa módon nem Péter, hanem ő. És amikor Heródes Agrippa király, hogy a hatalmát megerősítse, kedvében akart járni a népnek, ezt a Jakabot vette célba. Elfogatta, s rövid úton kivégeztette. Így lett Jakab az első vértanú az apostolok között.

Azután a nyugati világ számára ő lett a „Nagy Jakab”, a spanyolországi zarándokhely, Compostela szentje. Évszázadokon át, ha itt, Európában valaki nagy zarándoklatra akart menni, akkor vagy elindult Rómába, vagy elindult Jakabhoz Compostelába. És érezték Jakab pártfogását.

Ez a mi életünknek is az alaptörvénye: ha a mennyországba akarunk jutni – nem csak azzal a kishitűséggel, hogy „jaj Istenem, csak annyit adj meg, hogy a tisztítótűznek a legalsó kis sarkában legyen nekem egy icipici kis hely, az ajtó mögött”, hanem, tényleg be akarunk jutni a mennyországba –, akkor észre kell vennünk az életünk konkrét keretei között a szolgálatnak meg a szenvedésnek a lehetőségeit. Amik rendszerint időben követik egymást.

Segítsen nekünk Szent Jakab bátornak lenni a hitben! Szolgálni, amíg szolgálni lehet, azután szenvedni, amikor eljön a szenvedés órája. Segítsen nekünk megragadni majd azt a kelyhet, amit az Atya nekünk – személy szerint nekünk – szánt. Ami kicsit keserű lesz – de az üdvösség van benne! Amen.