Testvéreim! Szent Kornél pápa és Ciprián püspök 5 év különbséggel lett vértanú, abban 250 és 260 közé eső évtizedben, amikor Decius és Valerianus voltak a római császárok és nagyon súlyos évtizede volt ez az Egyháznak.

Fábián pápa 15 évig uralkodott, aránylag csöndes időszakban, amikor az Egyházzal nem törődött a hatóság. De 250-től a birodalom hatalma elkezdett az Egyház ellen fordulni. Először megölték Fábián pápát, azután két évenként a pápákat, Fábián után elsőként Kornélt. 258-ban adta ki a császár a rendeletet, hogy nemcsak a pápát, hanem a klérust – püspököket, papokat diákonusokat – is ki kell irtani. Ennek az áldozata lett Ciprián püspök.

Közben az Egyházban fölvetődött két kérdés. Az első: Megmarad-e az Egyház ilyen körülmények között? Mert ha így folytatódik, egyszer csak az a rendelet fog elhangzani, hogy akiről a kereszténység gyanúja fölmerül, ki kell irtani! Írmagja ne maradjon a kereszténységnek. Az első kérdés ez volt, hogy megmarad-e a kereszténység?

A második kérdés: mi legyen azokkal, akik nem mertek meghalni Krisztusért? Mi legyen a hittagadókkal, akik – a kínzásoktól félve vagy azok alatt megtörve – letagadták vagy megtagadták keresztény voltukat? Súlyos volt a kérdés, mert fölvetődött az a válasz is, hogy aki nem vállalja a vértanúságot, az nem méltó arra, hogy keresztény legyen. Azaz Krisztus Egyháza a vértanúké, az összes többi tűnjön el, és inkább meg se keresztelkedjék, mint hogy kitegye magát a hittagadásnak.

Veszedelmes volt a pillanat. Mert utólag nézve, ha ezt az álláspontot teszi magáévá a pápa és a klérus, az Egyház kihal. De jött Kornél pápa, és nyilván sok-sok imádság, sok-sok szenvedés után arra az álláspontra jutott, hogy Krisztus Egyháza nem csak a vértanúké, hanem az emberé. A bűnbánóké is. Azoké is, akik gyöngeségből hittagadók lettek, de megbánták. Kornél pápa ismerte az evangéliumból Pétert, aki megtagadta az Urat, és mennyire megsiratta a tagadását! Ezért úgy rendelkezett, hogy aki félelemből megtagadta a hitét, de bánja, jöjjön vissza, megfelelő elégtétel után visszafogadjuk. És az Egyház megmaradt.

Megmaradt, mert a vértanúk nem a saját emberi erejükből halnak meg, hanem megkapják az erőt onnan felülről, és a vértanúk vére magvetés. A halálnak meg az életnek csodálatos találkozása ez, amit nem lehet a természet rendjéből megérteni.

De nem véletlen, hogy az Úr Krisztus maga a Miatyánkban megtanított minket a kérésre: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy ..., ne vígy minket a kísértésbe!” Azaz: Istenünk, óvj meg minket az olyan szorongató helyzetektől, amikben mi a saját erőnkből nem tudunk helytállni. Főleg akkor, amikor a lét és nem-lét kérdése így vetődik föl: „Keresztény vagy? Akkor megöllek!”

Ez a két vértanú imádkozzon értünk, mai keresztényekért, mai katolikusokért, hogy tudjunk hinni és tudjuk őrizni a hitet, s érezzük meg a felelősséget, hogy nemcsak a vértanúk vére magvetés, hanem a keresztények élete is! Amen.