Szent Márk evangélista

Szentlecke 1Pt 5,1–14. Evangélium Mk 16,15–20.

Testvéreim! Szent Márk Jeruzsálemben született, ott volt gyermek. Alig múlt tíz éves, amikor látta, hogy húsvétra jön egy vendég, Jézus, Názáretből. Ez megtörtént háromszor, és a harmadik húsvéton Márk még mindig csak 13–14 éves ifjú, de tapasztalhatta, hogy ez a Jézus nem akárki.

Ez a Márk az, aki kinn aludt a Getszemáni kertben, amikor Jézust elfogták: megfogták őt is, de ő elfutott. A föltámadás után, amikor az Egyház már élni kezdett, egyszer csak ott látjuk Péter mellett, szolgálja őt. A fiatal ember szolgál az egyre öregedő Péternek, és hallgatja, hogyan is hirdeti Péter az evangéliumot.

Péterrel együtt menekült Jeruzsálemből, Palesztinából, s elkísérte őt egészen Rómáig. Amikor Péter már látta, hogy az ő élete hamarosan befejeződik, Márknak mondta: „Fiam, azt akarom, hogy az Evangélium maradandó legyen, írd le, amit hallottál. Légy tolmácsom az írással!” Márk leírta a hallottakat. Így keletkezett a „Márk evangéliuma”, amit az Egyház azóta őriz, olvas és megköszön az Úrnak.

Megköszönjük, hogy az a kincs, amit az Úr az apostoloknak megmutatott és átadott, nemzedékről nemzedékre hagyományozódik tovább. Mert az Úr meg tudja tenni, hogy fiatal emberek átveszik ezt a kincset, felelősséget vállalnak érte és továbbadják. És nem reformálják meg! Mint ahogy Szent Márk sem azzal végezte a feladatát, hogy „jól van, öreg, mondd csak, hallgatlak, azután majd a saját szájam íze szerint írom, ahogy nekem tetszik, átdolgozom” – nem, Márk hallgatott és hűségesen továbbadta, amit kapott.

Szent Péter halála után Márk Alexandriának lett a püspöke. Alexandria az akkori világnak talán a legnagyobb városa volt, s Márk ment és – ahogyan Péterék tették – hirdette a bűnbocsánatot és az életet.

Kérjük meg őt, hogy a fiataljainkat vegye oltalmába, imádkozzon értük, járjon közben értük, hogy merjék átvenni az Egyházban a hagyományt, s ne reformálni akarják, hanem megőrizni.

Bennünket, öregebbeket pedig abban segítsen Szent Márk, hogy a tapasztalatokat tudjuk továbbadni. Az Evangélium csodája ugyanis az, hogy az ember először csak hallgatja, de ha meghallotta és megteszi amit hallott, megbizonyosodhat afelől, hogy minden szó, amit az Úr mondott, igaz, úgy van, a saját életemben megtapasztaltam. Innen kapja a hitelét a hagyomány szava: nem mesét mondok neked tovább, hanem szeretném átadni azt, ami számomra az élet. Az öregek felelőssége ez, hogy az evangéliumi életet adják tovább. Ehhez pedig előbb meg kell élniük az evangéliumot; ide kell az égi segítség.

Megköszönjük az Úrnak azt, hogy az apostoloktól és Márktól kezdve nemzedékről nemzedékre hívja az embereket, s adja nekik az erőt, hogy fiatalon merjenek szolgálni, tapasztalni, öregen pedig továbbadni az Egyház kincseit. Amen.