Testvéreim! A ma ünnepelt szent, amikor belépett a kármelita rendbe, a Szent Mátyás apostolról nevezett János nevet kapta. Szokás ugyanis a szerzetesrendekben, így a kármelitáknál is, hogy a belépő új tagnak új nevet adnak. Ez azt fejezi ki, hogy új ember lesz az, aki Isten szavát meghallja, s a szerzetesi fogadalommal mintegy új szövetséget köt Istennel. Ábrahám és Jákob is új nevet kapott, mégpedig magától Istentől, amikor Isten szövetséget kötött velük.

A mai szent, János esetében az a különös, hogy számunkra ő mint Keresztes Szent János ismert. Amikor ugyanis megkezdte élete nagy művét, a kármelita rend megreformálását, e munkát a kereszt jegyében kezdte meg; a kereszthez akarta visszavezetni azokat a társait, akik a kereszthordozó Krisztus – kövess engem! – szavát követve léptek a rendbe. Fölvette tehát az új szerzetesi nevet, mintegy ezzel is figyelmeztetve a társait, mire vállalkozik az, aki belép az új, megreformált rendbe.

Élete – gyermekkorától a haláláig – rendkívül nehéz és kemény volt. Rendjének megreformálását szüntelen üldözés, megalázások közepette hajtotta végre. A belső küzdelmek és kísértések is végigkísérték életét. És ilyen próbatétek közepette imádságaival, írásaival – „énekeivel” – a lángoló istenszeretet és a lélek szabadságának nagy tanúja és tanítója lett.

Alig volt két esztendős, amikor atyja 1544-ben meghalt, és édesanyja, három gyermekével együtt, a legnagyobb nyomorúságba került. Ennek ellenére Katalin asszony legkisebb fiát, Jánost iskolába járatta Arévalóba, mert észrevette tehetségét. De hamarosan át kellett költözniük Medina del Campóba, ahol a legidősebb fiú jobb munkalehetőséget talált.

János kezdettől fogva az Egyház szolgálatára vágyott, mégis nehezen találta meg igazi helyét és feladatát. A jezsuiták kollégiumában tanult, majd belépett a medinai kármelitákhoz, s teológiai tanulmányai után úgy döntött, hogy elmegy karthauzinak. Ekkor találkozott Jézusról nevezett Avilai Szent Terézzel, a kármeliták női ágának nagy reformálójával. Teréz tanácsára megmaradt a kármelita rendben, de azzal a föltétellel, hogy helyreállíthatja a rend eredeti szigorát.

A munkát a durvelói kolostor alapításával kezdte (ekkor vette föl a Keresztes nevet): önmaga, majd két társa számára olyan cellát alakított ki, amelyben rendesen fölállni vagy kinyújtózni sem lehetett. Fejpárnájuk egy kő, takarójuk széna volt. Istenben elmerülten járták a vidéket, hogy az evangéliumot hirdessék a szegényeknek. Nem koldultak, s énekelve a legnagyobb éhezést is elviselték, és ha valamit kaptak, azonnal továbbajándékozták a rászorulóknak.

Hamarosan szembekerült azonban azokkal a rendtársaival, akik túlságosan megszokták a fellazult fegyelmet, s nem voltak hajlandók változtatni. Annyira föllázadtak Jézus ellen, hogy bezárták őt egy sötét és levegőtlen cellába, éheztették, s hetenként kétszer az egész konvent színe előtt megvesszőzték. De ezeknél is rosszabb volt számára az a lelki szárazság – az Istentől való elhagyatottság éjszakája –, amit fogságában szinte szünet nélkül élt. Amikor sikerült megszöknie a börtönéből, szabadulását a szeretet szabadságának diadalaként élte meg.

Mert Keresztes Szent János az istengyermekek tökéletes szabadságának a szentje. Egész tanítása – ami mellesleg az irodalom egyik nagy kincsesháza is – ennek bizonysága. Vallotta, hogy az ember minden problémájának oka, hogy nincs helyes fogalma a szeretetről, és emiatt a szabadságról sem, ami a szeretet gyümölcse. A szeretet az az állapot – tanította –, amelyben az embernek sikerül a gondolkodását, az emlékezetét és a szívét alávetnie a helyesen használt szabadságnak, és ezáltal a lélek minden képessége egyetlen célra irányul, arra, amit a szeretet állít a lélek elé. A szabadságát csak az veszti el, aki nem képes fölfogni a különbséget jó és a rossz között, aki nem tudja, milyen nagyságot és méltóságot jelent a gondolkodás, és mekkora hatalom a szeretet, amely képessé teszi az embert arra, hogy a saját maga vagy mások téves gondolataitól, elméleteitől függetlenül, szabadon éljen. Egyetlen emberi gondolat értékesebb – mondta –, mint az egész világ, ezért a gondolatnak egyetlen méltó tárgya van: Isten. A szeretet pedig abban mutatkozik meg, hogy „szeretetet viszünk oda, ahol nincsen”.

Köszönjük meg ebben a szentmisében Istennek, hogy ismerhetjük az Ő nagy szentjeit és tanításukat. És kérjük meg Szent Jánost, imádkozzon értünk, hogy mi is eljussunk arra az igazi szabadságra, mely a kereszt tudományából meríthető és az istengyermekség ajándéka. Amen.