Testvéreim! A Dominus Iesus című nyilatkozatban az Egyház – a tanító – fölhívta a figyelmünket arra, hogy veszedelmes szellemi áramlatok vannak jelen a világban. És a sokféle tévedéssel szemben az Egyház őrzi az igazságot.

Tegnap – bár munkaszünet volt, ünnep volt – nagyon megmutatkozott, hogy az a relativizmus meg az agnoszticizmus, amiről a Dominus Iesus beszélt, mennyire erősen jelen van. Relativizmuson értve, hogy kérem, minden mindegy, csak valami véleménye legyen az embernek. Az agnoszticizmus pedig az az „elegáns” tagadás, mely szerint úgysem lehet tudni semmit, hogy mi van, mindenki gondoljon , amit akar, a fontos csak az, hogy valamit gondoljon.

Tegnap, Mindenszentek ünnepén egész nap hangzott a médiában, hogy „Mindenszentek napján a halottakra emlékezünk: gyertyát gyújtunk, világítunk, emlékezünk.” Árva szó el nem hangzott arról, hogy a halállal az életnek nincs vége, sőt, e napon azokat ünnepeljük, akik élnek, a mennyországban élnek. Mert a halálban ítélet történik. A halottakra emlékezni nem azért fontos, hogy kimondjuk a halott nevét... mit ér az már neki... – Egy árva szó el nem hangzott a föltámadásról és az örök életről, mert kérem, arról nem lehet tudni semmit, mindenki gyújtson egy gyertyát, emlékezzen, sirassa magát... Ez a világ ünnepe.

A katolikus Egyház ellenben tegnap a Mindenszentek ünnepét ülte. Hálát adtunk a mennyországért és bizakodva tekintettünk a jövő felé, az örök életre, a boldog, örök életre, ahová úton vagyunk, hazafelé, s közben ítéletet írunk a cselekedeteinkkel. És az ítélet éppen ez lesz: beléphetsz az Országba, vagy: még nem, de majd, a tisztítótűz utánm igen. Vagy – és ettől az Isten óvjon meg minket: soha nem mehetsz be! Elvesztél. Elkárhoztál.

Tegnap ünnepeltünk, ma pedig imádkozunk. Ünnepeljük Isten irgalmasságát és imádkozunk az elhunytakért, akikről az Egyház vallja és tanítja, hogy mióta a megtestesült Ige itt volt a Földön és elmondta nekünk az Atya titkait, azóta nem mond igazat az, aki azt mondja, hogy semmit nem lehet tudni a halál utánról. Nagyon sokat lehet tudni a halál utáni életről. Például azt, hogy a halállal lezárul az érdemszerzésnek az ideje. A halál lezárja azt az utat, melyen az ember a bíróság felé és a bíróhoz megy. A halállal az út lezárul, mert odaér az ember a bírája elé. De aki útközben ezt a Bírót, az értünk meghalt és föltámadott Krisztust nem ostorozta, nem feszítette meg újra, nem gyalázta és tagadta, hanem elfogadta és útközben kérte az irgalmát, általában is, meg a konkrét bűneire is mindig, az – ahogyan az Úr mondta – már át is ment az ítéleten. Annak a halál csak megpecsételi ezt a szeretetben lévő kapcsolatát a megváltó Krisztussal. És ha még vannak törlesztenivalói, azt letörleszti a tisztítótűzben. – Ma ezekért imádkozunk, akik már átlépték a halál küszöbét, már nem tudnak érdemeket szerezni, már csak szenvedni tudnak, de szerették Krisztust, a Megváltót. Akkor is, ha életükben nem hallottak Róla, de a lelkiismeretükben meghajoltak az igaz Isten előtt.

A katolikus Egyház nemcsak gyertyát gyújt, nemcsak emlékezik, hanem, amint naponta is teszi minden szentmisében, ma még inkább és még több figyelemmel és szeretettel maga köré gyűjti a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is, általunk. Mert erre a szentmisére egyikünk sem egyedül jött, hanem a szívünkben hoztuk mindazokat, akikkel így vagy úgy a szeretet összekötött bennünket, amíg itt éltek a Földön. Most ide tudjuk hozni őket az oltárhoz. A kereszthez. És meg tudjuk kérni a megváltó Krisztust, miközben fölajánljuk az Atyának szeretetben az Ő áldozatát: Krisztusunk! A véred rajtunk keresztül érjen el a szeretteinkhez, akik még a tisztítótűzben vannak. Oda tudunk fordulni Krisztus földi helytartójához, a pápához a teljes búcsúért. És egy valakit a mai napon – és ebben a nyolcadban naponta egy-egy lelket – teljes búcsúval ki tudunk menteni a tisztítótűzből.

Mindezt lehet tudni a halál utáni világról. Hozzátéve még azt, hogy a tettei elkísérik az embert. Akiben csöppnyi szeretet sem volt, amíg itt a Földön élt, s ezért elkárhozott, azzal nem tud kezdeni senki semmit. Az elveszett. Akiben azonban csak egy icipici kis hit volt meg szeretet, azt az Úr nem azért teremtette meg, hogy elvesszen, hanem arra teremtette és hívta, hogy örök élete legyen.

Ezért reménnyel telve könyörgünk ma a tisztítótűzben szenvedőkért. Jó, ha ilyenkor megérinti az ember szívét az is – amit megint csak tudni lehet és tudni kell! –, hogy a tetteimmel magam írom a tulajdon ítéletemet. Nem mondok igazat, ha azt mondom, hogy: „Kérem, úgysem lehet tudni semmit az egészről, éljen mindenki úgy, ahogy tud, aki nem tud, az pusztuljon el, aki meg tud, az boldoguljon!” – Ez nem igaz! A cselekedeteink, melyekben a jóság vagy a rosszaság testesül meg, írják az ítéletünket. Azaz felelősek vagyunk az életünkért. Önmagunkért.

Majd a szentáldozás után imádkozzunk a Szentatya szándékára a teljes búcsúért. És kérjük az Urat, engedje meg, hogy az Ő áldozatát most a tisztítótűzben szenvedőkért ajánljuk föl. Amen.