Testvéreim! Lellisi Szent Kamill az egészségügyben dolgozók, orvosok, betegápolók, gyógyszerészek meg a kórház-lelkészek védőszentje. Példaképük is, közbenjárójuk is. 1614ben halt meg, s akkor 64 éves volt.

A születése évében halt meg a betegek másik nagy apostola, Istenes Szent János. Különös, hogy a betegápolásra a szerzetesrendekben először a férfiak vállalkoztak. Amikor az irgalmas rend meg a kamilliánusok elkezdték hivatásszerűen és a szerzetesrendjük sajátos szolgálataként a kórházi betegápolást, a nővérek még kolostorokban vannak, számukra a szerzetesség egyelőre klauzúrát jelent, még tanítással se nagyon foglalkoznak.

Kamill 15 évesen még úgy gondolta: én pedig zsoldoskatona leszek, nekem nem fog parancsolni senki, legföljebb a kapitányom. Adják ide a zsoldomat, azután én azt csinálom, amit akarok, elsősorban szórakozom, például kockázom. Hiszen az életemet is állandóan kockára fogom tenni a harcokban – két csata között miért ne tenném ugyanezt szórakozásból?

Csak éppen az Úr Krisztusnak vele egészen más terve volt. Ezt pedig Kamill akkor fogta föl, amikor kapott a bokájára egy begyógyulni nem akaró sebet. Bármit csinált vele, bárhova ment, az a seb csak nem gyógyult be. Végül Rómában kötött ki, egy kórházban. És ott rányílt a szeme arra, hogy amiket az Úr Jézus az evangéliumban mond, azok tények. És ha egyszer Ő azt mondta, „amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!” Uram Istenem! Ezek szerint a betegápoló, amikor vesződik egy súlyos beteggel, akkor magának a szenvedő Krisztusnak szolgál!

De Rómában találkozott Néri Szent Fülöppel is, s ő rávezette Kamillt arra is, hogy óriási dolog a test ápolása, de egyszer csak minden beteg elérkezik oda, hogy meg kell halnia. „Kamill! Ha igazán segíteni akarsz, akkor papnak kellene lenned, hogy a jó halál eszközeként tudj segíteni. Föl tudd oldozni azt a beteget a halála előtt, tudd neki adni a szent kenetet, meg az Oltáriszentséget, hogy az a beteg megtisztult lélekkel tudjon útra kelni, és megérkezzék a mennyországba.”

Kamill ezt is fölfogta. 32 éves, amikor pappá szentelték. S már amikor fölszentelik, tudja: egész élete Krisztus szolgálata lesz a betegekben.

A betegek is, a hozzátartozók is elképedve látták, hogyan közeledik Kamill a betegekhez. Sugárzott belőle, hogy ő nem undorodik, s főleg nem csinál üzletet a betegből, hanem a szenvedő Krisztushoz közeledik, és Neki szolgál.

És a példája vonzani kezdett. Először négyen, azután tízen, azután húszan – elsősorban papok – csatlakoztak hozzá.

Mindez történik 1580–82–84-ben. A következő években jönnek járványok, éhínség, jön az az 1591-es év, amelyben a járvány Gonzága Szent Alajost 192 is elvitte; Kamill is meghalt, de már voltak társai tucatjával. És tucatjával halnak meg a járványban a betegek mentése, ápolása, végső ellátása következtében.

Azután ebből rend lett. Férfi rend is, női rend is, melyek ma is léteznek. Ők a kamilliánusok. Nálunk is élnek, Nyíregyházán vannak, atyák is, nővérek is.

S ezek a betegápoló rendek a mai világnak is óriási jelként mutatják azt, hogy ha egyszer valakit megérintett a kegyelem, és fölfogta, hogy mi a megfeszített Krisztusban irgalmatnyertünk Istentől s utunk nyílt az örök boldogságra, akkor nekünk nem szabad üzletet csinálni az emberi nyomorúságból. Amit egyébként a világ ragyogóan űz és nagy reklámokkal hirdet. A legnagyobb üzletek születnek az egészségügyből, ilyen meg olyan iparágaiból gyógyszergyártás, magánklinikák... Hatalmas profitjuk az emberi nyomorúságra épül.

Külön Szent Kamill oltalmába kellene ajánlanunk azokat a papokat is, akik nem az ő rendjébe tartoznak, de kórház-lelkészi feladatot kapnak. Napról napra olyan súlyos helyzetekkel találkoznak, ahol tényleg a halál pillanatában vagy a küszöbén kell segíteniük a testvéreiknek. Ide rendkívüli erő kell. Nagy kegyelem kell ahhoz, hogy adott esetben az a pap megtalálja a megfelelő hangot és szót, amellyel nemegyszer a hitetlenségben egészen a halála küszöbéig megátalkodott embert meg tudja fordítani, s vissza tudja vezetni Istenhez.

Nagyon komoly szolgálat ez. Nagyon súlyos teher. Nagyon sok kegyelmet igényel. Egy ilyen napon, a mai szent ünnepén jó megkérni az Úr Krisztust legalább egy fohász erejéig: „Jézusom! Azt a papot, aki majd az én halálos ágyamnál lesz ott – de azt is jó kérni, hogy egyáltalán legyen ott pap! –, már most áldd meg és készítsd föl, hogy nekem is segítséget tudjon nyújtani a jó halálhoz!”

Mert igazában az élet legfontosabb pillanata – különös módon – a halál pillanata, amikor eldől az ember sorsa: üdvösség vagy a kárhozat egy örökkévalóságon át. A régiek ezt jobban tudták. A halál, az átmenetel pillanata inkább a szemek előtt volt, jobban jelen volt az imákban, mint ebben a mai, szekularizált világban.

Adjunk hálát az Úrnak Szent Kamillért, és ő imádkozzon értünk! Ezt a szentmisénket vigye oda az Úr Krisztus elé! Amen.