Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,18–25. Evangélium Mt 16,13–19.Poitiers-i Szent Hilarius püspök, egyházatya

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
13
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,18–25.  Evangélium Mt 16,13–19. Poitiers-i Szent Hilarius püspök, egyházatya

Testvéreim! A ma ünnepelt szent, Hilarius, Poitiers-nek volt a püspöke, Galliában. 367-ben halt meg, 52–54 évesen. Ez azt jelenti, hogy amikor ő meghalt, akkor már élt Szent Jeromos, Szent Márton, Szent Ambrus. Szent Ágoston ekkor 14–15 éves volt.

Amikor Hilarius megszületett, a kereszténység már szabad volt. Kicsi korában már csak elbeszélésekben hallja az öregektől, hogy mi minden történt a keresztényekkel, de ő még nem keresztény. Felnőtt férfi már, családos ember, amikor megérinti a kegyelem és megkeresztelkedik. Azután gazdálkodott, állatokkal, földdel vesződött, piacon forgolódott, de a téli estéken nem kocsmába ment, nem verekedett a többiekkel, hanem olvasott, ami akkor nem tartozott a megszokott dolgok közé.

Olvasott. Mégpedig a Szentírást olvasta, és kezdett összeállni a fejében és a szívében az is, amit az öregektől kicsi korában hallott, s az is, amit maga körül látott –, s egyszer csak rájött: „Amiről én olvasok és akikről én hallottam (a keresztények), itt élnek a szomszédban, körülöttem!”

Fölkereste a város püspökét, és megkeresztelkedett. Majd pedig kezdte a mindennapos dolgait az Úr Krisztustól olvasott és Róla hallott tanítás szerint elrendezni. Amikor meghalt a püspök, a hívőknek az volt a közös véleménye, hogy a környéken egy valaki alkalmas arra, hogy átvegye a püspökséget: Hilarius, aki nem pap, sem diákonus, csak egy világi keresztény – egyelőre. Püspökké szentelték, s hogy milyen lehetett mint püspök, azt például Szent Mártonon lehet látni, akit ő szentelt diákonussá. Márton mellette és tőle tanulta meg, mit jelent pásztornak lenni. Hilariusban láthatta, mit jelent felelősnek lenni egy város hívő népéért.

Ugyanakkor Hilarius megtapasztalta azt is, hogy jóllehet az Egyházat kívülről már nem üldözik, bajok továbbra is érik: az Egyházon belül eretnekségek támadhatnak, melyek nagyobb bajokat okoznak, mint amikor a hatóság üldözte az Egyházat.

Annak ellenére, hogy Hilarius nem végzett egyetemet, nem tanult külön teológiát, megkapta a kegyelmet, hogy az eretnekekkel szemben meg tudja védeni a Szentháromságtant is, meg a krisztológiát is. A kereszténység számára ugyanis a Szentháromságról és a Krisztusról szóló tanítás két olyan pillér, melyeket ha valaki aláás – akár csak az egyiket is –, összedől minden, amiről azt gondolta, hogy az a kereszténység. Ha viszont ez a két pillér megvan, erre már rá tud épülni minden. Hilarius nagy abban, hogy fölismerte ennek a két alapvető igazságnak a fontosságát.

És ezek után mi történt? – Száműzték. Azért, mert nem volt hajlandó az akkor divatos szólamok meg a divatos ariánus áramlat előtt meghajolni. Elkergették, jó messzire, Kis-Ázsiába, de őrizte a hitet a Szentháromságban, meg az Úr Krisztusban, mégpedig Krisztusban mint az Isten megtestesült Fiában.

Most, ebben a Nagy Jubileumi Évben (2000-ben), amelynek a központi misztériuma épp Jézus Krisztus, Isten megtestesült Fia, jó hálát adnunk azért, hogy az Egyház meg tudta őrizni ezt az igazságot, meg tudott tanítani minket is arra, hogy az Isten Szentháromság, a megváltó Krisztus pedig az Isten megtestesült Fia, Istenember. Ezért valóság számunkra a megváltás. Mert ha Krisztus nem az Isten megtestesült Fia, akkor mi nem vagyunk megváltva. De Ő Isten megtestesült Fia! – És ahogyan Szent János mondja: aki hiszi, hogy a Jézus az Isten Fia, az közösségben van Istennel, Krisztussal és a testvérekkel.

Adjunk hálát, hogy mi ebben a közösségben élhetünk, és kérjük meg Szent Hilariust, segítse a püspökeinket munkájukban, mellyel őrzik azokat a pilléreket, melyekre az Egyház fölépült és meg tud maradni. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."