Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,15–17. Evangélium Mt 19,16–26.Remete Szent Antal az egyiptomi remeték atyja
Napi Ima4 imádkozás 

Testvéreim! Tegnapelőtt, 15-én ünnepeltük Remete Szent Pált, védőszentjét annak a pálos rendnek, melynek templomát a magunkénak valljuk. Amikor a pálosok építették ezt a templomot, a főoltár képévé a czestochowai Szűzanya képét választották, s melléje állították balról Remete Szent Pált, jobbról a mai ünnepelt szentet, Remete Szent Antalt, mert ez a két szent kortárs volt, mindketten remeték voltak, s életük végén volt egy nevezetes találkozásuk is. Pál volt az idősebb. Amikor Antal megszületett, ő már fölismerte, hogy neki a világból menekülnie kell, s már remeteként élt.
Azok az évtizedek, melyekben Antal felnőtt, az Egyház számára csöndes, békés időszakot jelentettek. Egyiptomban már templomokat emeltek – ma azt mondanánk, plébániák voltak.
Antal kicsi korától rendszeresen járt templomba. 18–20 éves, amikor árván maradván a húgával, egy hatalmas és jól menő gazdaságnak az ura lett. Ám az egyik vasárnapon hallotta az evangéliumot, amit az imént olvastunk (Mt 19,16–26). Ismételten megesik, hogy a kegyelem egy lélekhez úgy érkezik meg, hogy egy nagyon sokszor hallott szöveg vagy szövegrész egyszer csak a szíve mélyéig hatol: „Ez most nekem szólt! Sokszor hallottam, de most megértettem. S mert úgy érzem, nekem szól, most megteszem!”
Antallal is ez történt. Hallja az evangéliumi részletet, és meghallja benne az Úr szavát: „Ha tökéletes akarsz lenni, akkor add el amid van, aztán gyere utánam”. – Hetek leforgása alatt megtette a hallottakat. Sok mindent odaadott a szomszédoknak, jószágait eladta, valamit visszatartott a húgának a jövője érdekében, s a többit szétosztotta a szegények között.
Egyszer csak rájött, hogy így nem szabad ott maradnia a faluban, mert az emberek nem értik. A falu fele – a jobbik fele – talán gyanít valamit az igazságról, hogy Antal nem meghibbant, hanem megtalálta a „kincset”, amelyik soha nem pusztul el. A falu másik fele viszont kezdte úgy nézni, hogy „mit élősködik ez itt? Fiatal, életerős ember, miért nem dolgozik?!” – Antal ezt megérezte, és elment. Elment remetének.
Akkor a remeték nem voltak papok. Távol mindentől és mindenkitől, csak a vasárnapi szentmisére mentek közösségbe, de voltak remeték, akik akkor sem. A csöndes magányban olyan istenközelségbe kerültek, ahová az ember el nem juthat, ha az Úr nem hívja és nem kapja meg azt a sajátos kegyelmet, ami a remetéké.
Antal közel 80 évet töltött remeteségben. Az emberek tudtak róla, és egyszer csak elkezdték segítségül hívni olyan kérdésekben, amiket nem lehetett megoldani a világ törvényei szerint. Antal pedig az Úr Krisztus isteni bölcsességével segített.
Azután élete végén, 95–98 éves korában találkozott a másik nagy remetével, Pállal.
Ők is megélték azt, amit az istenszerető lelkek mindig megélnek, amikor találkoznak egymással: „Te is megtaláltad a kincset, amit én. Mondd el nekem, te mit kaptál a mennyek országából?!” – Mert ilyenkor mindig kiderül, hogy a mennyek országa végtelenül gazdag. És az az igazgyöngy – amit az ember mindig megtalál, ha mer eltávolodni a dolgaitól –, jóllehet egy és ugyanaz, mégis annyiféle örömöt, gazdagságot, kincset rejt magában, ahányan megtalálják, mert a végtelen Isten ismeretét és szeretetét adja az embernek.
Remetéi az Egyháznak mindig voltak. Jó tudnunk, hogy nálunk, Magyarországon a pálosok remeterendnek indultak a 13. században. 300 év elmúltával a remeteségből városlakó rend lett. De a búcsújáró helyek mindegyikének is megvolt a maga remetéje. Amiből az következett, hogy az év folyamán bármikor, ha valaki egy búcsújáró helyre elment, be tudott jutni a szentélybe, mert a remete ott volt és segített. II. József volt az, aki ezeket a remetéket is kiirtotta.
Adja meg az Úr a mi szívünknek is azt a hallást, amely a nekünk szóló isteni szót meg tudja hallani. Szent Antal remete imádkozzon értünk, hogy amikor meghalljuk ezt a szót, kapjuk meg az erőt is, hogy meg tudjuk tenni, amit az Úr éppen nekünk mondott. Mert Ő tudja, hogy mikor mire van szükségünk, mikor mit kell megtennünk azért, hogy ami az emberek számára lehetetlen, azt a mindenható Istentől mint üdvösséget megkaphassuk. Amen.