Testvéreim! Az Egyház, amikor önmagára tekint, látja, hogy az Úr akaratából három nagy, egymásra épülő, eleven kapcsolatban lévő rétege van.

Legalsó rétege a Földön élő, küzdő, szenvedő, bűnbánó Egyház. A második rétege azokból áll, akik már kiléptek ebből a földi életből, és a tisztítóhelyen szenvedve tisztulnak, de tudják, hogy onnan a mennyországba jutnak belátható időn belül. Éppen ezért örömmel tisztulnak és szenvednek, s készülnek a boldogságra. A harmadik réteg a boldog mennyország, a szentek világa. Ma és holnap mi, a Földön élő Egyház föltekintünk, s látjuk ezt a fölöttünk lévő két réteget: ma ünnepeljük a mennyországot, holnap, halottak napján pedig könyörgünk a tisztítótűzben szenvedőkért.

Ma megünnepeljük azt, hogy konkréten is látható, mi lesz az emberből, ha engedi az Isten akaratát érvényesülni önmagában. Mi lesz az emberből és a világból, ha megvalósul a teremtő, üdvözítő és megszentelő Istennek a terve. Ez a terv minden emberre vonatkozóan konkrét terv, és belőle két komoly dolog következik számunkra.

Az első következmény, hogy mi itt a Földön tudhatjuk, mi az életünk értelme, hová tart az egész életünk, az egész világ. Ha engedem megvalósulni az isteni tervet, ezt teljes konkrétsággal, anyagi dolgokra vetítve is tudhatjuk. S ez nagyon fontos, mert a mi nyugtalan szívünk békéje innen fakad.

Mi, katolikusok, akik hozzá vagyunk szokva a rendszeres tanításhoz, rendszeresen járunk szentmisére, halljuk Isten igéit, hozzá vagyunk szokva a szentségekhez, amelyekben konkréten, anyagi jelekhez kötötten kapjuk az örök életet, talán el sem tudjuk képzelni, micsoda kínokat jelent mindennek hiánya, az a kérdés, hogy „Minek is élek én? Ha általában van valami értelme ennek a földi életnek, hogyan érem el én?” – Ezt a kínt, hála Istennek, mi nem ismerjük. Pedig van.

Amint egy újszülöttnek a születése után azonnal a csuklójára kötik a szülészeten a nevét, amit többé nem veszíthet el, úgy, amikor egy lelket a mi Istenünk megteremt, beleoltja a meghívást: Megteremtelek téged, mert szeretlek, és azt akarom, hogy növekedjél, és a mennyek országában légy örökre boldog. Ezt Ő minden emberi lélekbe és szívbe beleírja. De hányan kóvályognak a világban úgy, hogy halványan éreznek valamit ebből a hívásból, de amikor arra kerül a sor, hogy valamit tenni kellene érte, elsodorja őket a világ, a saját kedvtelésük, vagy a tudatos félrevezetés áldozatai lesznek. Eladják nekik azt, hogy „táncolj, ordíts, kábítózzál, igyál, légy erőszakos, gyilkolj” – és így tovább, és így tovább. Sokaságot ezzel lehet bűnökbe, őrültségekbe sodorni. A lépre ment ember számára pedig egyszer csak kiderül, hogy mindaz értelmetlen, amit csinál, mert a szívében égő vágy és a konkrét tettei nem találkoznak.

Ezzel szemben nekünk – kegyelemként, irgalomból, jóságból – megadatott, hogy a szívünkben égő vágy, amit Isten oltott belénk, azzal, hogy haza hív, ez a honvágy konkrét tettekben megvalósulhat, és tudható: ha ezt teszem, úton vagyok hazafelé.

A mennyországban élőkben, a szentekben pedig látjuk – legfőképpen a Boldogságos Szűzanyában, de az éppen most üdvözült testvérünkben is –, hogyan valósult meg az, amire mi vágyunk, amit szeretnénk és akarunk, hogy velünk is megtörténjék. Mert ők átlépték a földi lét határát, meghaltak, megtisztultak és beléptek a mennyországba, ahol nincs többé fájdalom, nincs gyötrődés, nincs halál, hanem Isten látása van, és a szentek és az angyalok sokaságával való közösség boldoggá teszi az embert.

A mennyország csodálatos világ. Hálát adunk az Úrnak azért, hogy a mennyország van, mert ott a teremtő, megváltó és megszentelő Isten megvalósította azt, amit a Paradicsomban elkezdett itt a Földön, amit a bűn elrontott, Krisztus megváltó halála pedig mindent jóvá téve megnyitotta a mennyek országát, ahol a bűnnek, a rossznak már nincs hatalma. Be sem léphet oda a rossz, oda csak a szentek léphetnek be. Hála legyen az Úrnak az összes szentekért!

A második dolog, ami Isten üdvözítő tervéből következik, egy kérdés, amely mindegyikünknek szól: Vajon én, személy szerint, tudom-e, hogy hol lesz az én helyem a mennyországban? Melyik csoportba tartozom majd? Ilyen csoportokra gondoljunk: szent nagypapák, nagymamák, édesanyák, özvegyek, bűnbánók, vértanúk, tanítók, tanulók, dolgozók, öregek... – Nincs az emberi életnek olyan kategóriája – kivéve a bűn állapotát –, aminek ne volna megfelelője a mennyországban. A kérdés azonban arra sarkall, gondoljuk meg: mit teszünk azért, napról napra, folyamatosan, hogy abban a csoportban, ahová Isten üdvözítő terve szán, elfoglalhassuk a helyünket. Értelmes, felnőtt kereszténynek tudnia lehet, hogy személy szerint, neki merre tart az élete, s a tetteinek olyanoknak kell lenniük, hogy arra vigyék előre.

Nagy ünnep a mai. A mennyországról nem mi álmodozunk, a mennyország van, konkrét valóság. Hallottuk már néhányszor, hogy a szentek értik a szót, amit mi elsírunk vagy elsóhajtunk, amit imádságban odateszünk eléjük, azt ők értik és segítenek. Ettől az ember kedvet kap élni, minden külső hatás, minden sátáni kísértés – minek erőlködsz, úgysincs az egésznek értelme! – ellenére.

Mi hisszük, valljuk és örömmel éljük, hogy ennek az életnek igenis van értelme – ezt maga a teremtő, megváltó és megszentelő Isten garantálja –, amit teremtmény el nem ronthat, kivéve önmagamat. Én elronthatom a magam életét, de másokét nem, és mások sem az enyémet, senki!

Fogadja el az Úr a hálánkat, az ünnepünket. A Szentek pedig segítsenek minket, hogy az idő múlásával őrizzük szívünkben a honvágyat a mennyei haza után, nap mint nap erősödjön bennünk ez a vágy, és konkrét lépésekkel vigyen hazafelé, a mennyei haza felé. Amen.