Japán vértanúk: Miki Szent Pál és 25 társa

Szentlecke 1Kor 1,18–25. Evangélium Mk 10,35–45.

Testvéreim! Egy ilyen ünnepen, mint a mai, két dolgot csodálhatunk meg: az egyik a vértanúk ereje, amivel tudják vállalni a teljesen jogtalanul kimondott halálos ítéletet, és nem bosszúért lihegve halnak meg, hanem odaadják az életüket Krisztusért, tudván, hogy „én most átlépek a mennyek országába”. Ehhez olyan erő kell, amivel mi emberek a természetünk szerint nem rendelkezünk. A másik, amit megcsodálhatunk, az Egyház katolicitása térben is, időben is.

Mert a vallástörténelem arról tanúskodik, hogy sok vallásalapító volt már itt a Földön, de igazában mindegyik hozzá van kötve a saját kultúrájához, a saját korához. El is felejtik, vagy egy adott kultúrában tovább élnek, de a többi kultúrák számára teljesen idegen maradnak.

Az Úr Krisztus pedig, mert nem csupán egy különleges ember, aki vallást alapított, hanem az Istennek a Fia, aki nincs kultúrához kötve, hanem az Atyától az emberhez jön: japánhoz, eszkimóhoz, magyarhoz, négerhez, mindenkihez.

És ezt abban lehet látni, hogy az evangéliumot minden nép befogadja, egyformán. Ez az egyforma befogadás azzal kezdődik, hogy fölhangzik az evangélium, a kicsinyek fölfigyelnek rá, s örömmel befogadják. Az okosak ellenben, a „bölcsek” meg az erősek elkezdenek védekezni. Ez egészen törvényszerű mindenütt. Ebből következik, hogy amikor a kereszténység megjelenik egy kultúrában vagy egy nép körében, már az első nemzedéknek vértanúi vannak. Akiket az okosak meg a bölcsek meg az erősek – jóllehet a saját népük gyermekeiről, a vérszerinti testvéreikről van szó! – megölnek, azzal a váddal, hogy „ti eláruljátok az ősök hagyományait, eláruljátok a kultúránkat”.

Dehogy árulják el a kultúrájukat! Érdekes módon, mostanában tudatosodik az egész világegyházban, s az Egyház ezt most már tanítja is, hogy a kereszténység, Krisztus egyetlen kultúrához sincs odakötve, és egyetlen igazi kultúrának sem ellensége. De az önvédelemnek ezt a tévedését az okosak, az erősek és a bölcsek minden népben elkövették és elkövetik.

Ez történt Japánban is. A 16. század közepén érkezett Japánba Xavéri Szent Ferenc, 49 az első katolikus misszionárius, és 30 évvel később, a hatalom, őfelsége a császár úgy ítélte, hogy ezeket innen ki kell irtani, mert veszedelmet hoznak az országra. Először kitiltották az összes jezsuitát, majd eltelt 15 év és megölték ezt a 26 keresztényt. Közülük 6 idegen, külföldről jött, 20 azonban már bennszülött, japán. 3 jezsuita volt, a többiek többségében hitoktatók, de van köztük néhány fiatal növendék is. És mindannyian meg tudtak halni Krisztusért.

A hatalom, mint annyiszor, velük szemben is cinikus. A kivégzés módjában is gúnyolódik. Azt mondja: „Igen? Ti keresztények vagytok? Ti hisztek Isten megfeszített Fiában? Akkor kereszten fogtok meghalni ti is!” – és keresztre feszítették őket. Ők pedig el tudták szenvedni a kereszthalált, mind, egytől egyig. Az Úr Krisztusnak ilyen ereje van.

Kérjük meg ezeket a távolkeleti testvéreinket – hiszen mivel az Úr Krisztus mindenkié, az Egyház is mindenkié, és aki keresztény, az testvére az összes többi kereszténynek –, kérjük meg őket, hogy imádkozzanak a világegyházért, hogy valóban jelen tudjon lenni a világban. Imádkozzanak a népekért, hogy el merjék hinni: a katolikus Egyház egyetlen kultúrának sem ellensége. Nekünk pedig, akik katolikusok lehetünk, kérjék az állhatatosság kegyelmét, a szenvedésben is állhatatosnak megmaradó hit ajándékát. Amen.