Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaTönkrement
Napi Ima1 imádkozás 

Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. (Lk 15,16)
Ide jutott a tékozló fiú azon a „távoli vidéken". Nem ezt akarta, de ez lett belőle. Csak ezt a kísértő nem mondja meg előre, Isten pedig sok embernek hiába mondja, nem veszik komolyan. A példázat erre is figyelmeztet: nem lehet következmények nélkül vétkezni.
Ott tartott tehát, hogy elköltötte mindenét. A józan eszét sem tudja használni, csúszik le a lejtőn, sodródik az árral.
Ez után „nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett". Otthon ilyen nem volt, az atyától távol azonban ki van szolgálatva mindenki nála nagyobb erőknek.
Bekönyörögte hát magát a vidék egyik polgárához. Ez az Istentől elszakadt ember tragikomédiája: szabad akar lenni mindentől, s a végen bekönyörgi magát, hogy szolga lehessen éhbérért. Ráadásul disznókat kell legeltetnie. Ez egy zsidó fiú számára a legnagyobb szégyen. Volt egy mondás: átkozott mindenki, aki disznót etet. Azt azonban megtiltották, hogy ő is egyék a disznók eledeléből.
Ez a tékozló fiú útjának mélypontja. Beérné már moslékkal is, de abból sem ehet. Mindezt súlyosbítja a totális magánya. Csak a disznói röfögnek körülötte, mint bűneinek eleven jelképei.
Valaki, aki szintén szabadságra vágyott, és minden kötöttséggel szakított, keserűen ezt mondta: szabad lettem, mint a madár, melyet elkap a forgószél.
A mennyei Atya azonban még ezeket a nyomorúságokat is - amelyiket mi okoztunk magunknak - felhasználja arra, hogy megmentsen a pusztulástól. Eközben jut eszébe ennek a fiúnak az otthon és az apja. Ez az atya szeretete vonzani kezdi hazafelé. De vajon visszafogadjak e majd?
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Regina Caeli Mennynek Királyné Asszonya
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” 3Móz 13,1–46
Napi Ige és Gondolat Ékes ábrázat 2026 április 14. kedd
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 