Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet... (ApCsel 4,29)

Ez az imádság akkor hangzott el, amikor üldözni kezdték a keresztényeket Jeruzsálemben. Nem védelmet kértek Istentől, végképp nem valami rosszat az ellenségre, hanem azt, hogy továbbra is teljes bátorsággal hirdessék az igét. Ebből lesz az ellenségnek is a legnagyobb haszna.

Ez a görög szó az eredeti szövegben nagyon gazdag jelentésű: egyenesen, nyíltan, egyértelműen elmondani valamit, ami a hallgatóknak fontos. Aki így beszél, az nem hallgat el semmit az információból, azt sem, amit esetleg nem szívesen hallgatnak, mert a hallgató érdeke, hogy mindenről értesüljön.

Ma nagy ködösítés folyik. Egyeseknek egyenesen tanítják, hogyan rejthetik el gondolataikat a szavaik mögé. Sok féligazság, kétértelmű beszéd, csúsztatás hangzik el. Az igehirdetés nem lehet soha ilyen, és a keresztény ember beszéde sem. Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki beszél, amit tud. Nekünk az előbbiek közé kell tartoznunk.

Az Isten szeretetéről, a Jézus Krisztusban megvalósult váltságról szóló beszéd mindig világos, érthető, és a hallgatók érdekében hangzik. Pál apostol mindig Isten teljes akaratát hirdette, még ha megverték miatta, akkor is. Mert szerette azokat, akiknek mondta.

Bátorság azért kell ehhez, mert a világ egyre messzebb sodródik Isten igéjétől. Tehát az igehirdetés idegen az emberek számára. Aki valami hízelgőt mond, azt szívesebben hallgatják. Az emberek bármit könnyebben elhisznek, mint a Szentírás igaz és életmentő igazságait. A Krisztus által felkínált szabadítás leleplezi tehetetlenségünket, s ez sérti büszkeségünket. Bátorság, teljes meggyőződés és a hallgatók iránti nagy szeretet kell ahhoz, hogy mégis mondjuk és éljük Isten igéjét. Imádkozzunk mi is azért, amiért a jeruzsálemi keresztények annak idején!