Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaTartam és tartalom
Napi Ima5 imádkozás 

Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.(Jób 5,26)
Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is.
Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem ideje kezedben van" (Zsolt 31,16 - Károli).
De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál (Jn 17,4). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogv amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az életet.
Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a tőle kapott feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogv megjelenjünk előtte, Ő még tisztogatni, formálni akar lelkileg.
Ó, de nagy kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza békességgel az örök hazába.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este SZOMBAT
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 22. vasárnap
Napi szent KALKUTTAI SZENT TERÉZ, SZŰZ
A nap Szentje Kalkuttai Szent Teréz
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Nagy Szent Gergely pápa egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Rozália
Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) A szegények anyja és védelmezője A Szeretet Misszionáriusai rend alapítója
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Kempis Tamás Uram, vakságban vagyunk,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Előlegezett bocsánat
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…a feltámadás példájává lett.” Zsid 11,17–22
Napi Ige és Gondolat Egy gyógyulás útja – 5. 2026 szeptember 5. szombat
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Hetedik nap
Kalkuttai Szent Teréz Az élet himnusza 